VÉLEM ÉN

A valódi kérdés viszont nem az, hogy ki hallgatott le kit, hanem az, hogy: miért nincs következménye semminek? Nem volt következménye a Pegasus-ügynek. Nem volt következménye a külügy informatikai kompromittálódásának. És nagy valószínűséggel ennek sem lesz...

Jelentősen enyhíti a zsarnokságot, ha a zsarnok számára fontos, hogy szeressék. Bármilyen furcsának tűnik ebben a lapban, szerencsénk van Trump elnökkel és Orbán miniszterelnökkel, mert nekik fontos. Hszi vagy Putyin számára nem fontos, hogy szeressék őket.

A dolog nagyon úgy fest, hogy a Vörös Hadsereg ugyan kivonult anno az országból, ám a KGB itt maradt. Az ügynökeikből jó időben, elpalántáltak párat itt-ott, aztán Moszkvában szépen kivárták, amíg kihajt a dögvirág és lassan elborította a magyar pusztát.

Így fogjuk látni Orbánt is: macskával az ölében Magyarország kereresztapjaként ül a bőrfetelben, és intézi a nagyranőtt família ügyeit: a maga piszkos becsületességével. Csak ennek épp nincs romantikája, nem kívánkozik vászonra, mert minden ízében pitiáner és nevetséges.

Sulyok Tamás, még ma írja meg a lemondólevelét. Egyszerűen nincsenek szavak arra a gyalázatra, hogy miközben az ország épp a feje tetejére áll, és a rendvédelmi szervek bátor és becsületes…

Newton még bízott ebben a nagy szerkezeti ártatlanságban, Einstein már megbontotta, de amit a Fidesz vezette MÁV előad, az külön magyar hozzájárulás a kozmikus világegészhez. Igazi hungarikum: itt az idő politikailag felülvizsgálható kategória.

Megfáradt, dühös és agresszív vámpír lett az egykori rémcsecsemőből, úgy teleszívta magát vérrel, mint valami óriásszúnyog, hogy már mozogni is alig bír, talán már kedve sincs hozzá igazán. A klasszikus vámpírnarratíva szerint ilyenkor jön a szívbe karó, a lefejezés...

A győri fiaskó kialakulása ennél összetettebb. Orbán kínjában kitalálta, hogy Magyar Pétert és Lázárt utánozva kimegy a nép közé, ami kissé ugyan megkésett – úgy tizenhat évvel – de ez is amolyan értelméből „orbánosan” kiforgatott marketinghülyeség lett.

Ki fog közülünk elsőként meghalni? – tűnődött el a fiú, aki nem érezhette mondatának súlyát, aminek alján akkor egy kamasz zavaros gondolatait és félig sem feldolgozott olvasmányélményeit találta volna meg a lélekgyógyásza... Az évek röpültek.

Miért foglalkozzék az ember lecsúszott ágyhuzatokkal, összegyűrödött nadrágokkal, keresztbe álló székekkel, elcsellengett szemüvegtokokkal?! Ahelyett belevetne valamilyen tárgymágnest a térbe, és a tárgyak ösztönösen köré rendeződnének.