A hazai belpolitikában tovább tart a patthelyzet. A nagy kánikulában (“căldură mare, monșer…”) folyik az ötletelés arról, hogy ki lehetne a következő miniszterelnök, naponta jelennek meg újabb forgatókönyvek, amelyeket aztán másnapra elvetnek a politikusok, hogy helyt adjanak teremtő fantáziájuk újabb becses termékeinek. Ilyenkor úgy vélem, a politikai kommentátornak hátra kell lépnie egy kicsit, és a napi politika múlandó eseményei helyett figyelmét általánosabb, ha úgy tetszik elméleti kérdésekre kell összpontosítania.
Ebben a szellemben nem a politikával kezdem, de rövidesen oda is eljutok. Ki ne hallott volna művelt kultúrembereket afölött sopánkodni, hogy az internet lehetőséget ad, minden fajankónak a társadalmi megnyilvánulásra. A közösségi oldalakat elárasztották a botcsinálta irodalomkritikusok, filmesztéták, gasztronómusok, természetgyógyászok, pszichológusok, szociológusok, hogy a labdarúgás és a földművelés önjelölt szakembereiről már ne is beszéljünk. Umberto Eco már több mint tíz éve felhívta a figyelmet arra a jelenségre, hogy a közösségi oldalakon „olyan légióknak adnak szót, akik korábban csak egy pohár bor mellett beszélgettek a kocsmában, anélkül, hogy kárt okoztak volna a közösségnek”.
Az internet korában a falu bolondja ugyanolyan nyilvánosságot kap, mint a Nobel-díjas tudós, kesergett a kiváló olasz író és filozófus. A gond az, hogy amíg az internet megjelenése előtt a terjesztésre szánt gondolatok majdnem kizárólag a sajtó útján jelenhettek meg, és minden orgánumnál voltak szerkesztők, akik több-kevesebb hozzáértéssel, de kigyomlálták az ostoba, dilettáns, netán gyűlölködő írásokat, a világháló korában bárki akadálytalanul terjesztheti a legképtelenebb elméleteket, legyen szó gyümölcskertészetről, asztrofizikáról vagy éppen az egyedül üdvözítő politikai elvekről.
Ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, amelyről a politológia az elmúlt néhány évben komoly szakirodalmat hozott létre, nevezetesen a populizmus terjedésének egyik kulcseleméről, a közösségi oldalakról, ideértve az internetes honlapokat is. Ezek az internetes felületek a populista politikai üzenetek hordozóivá váltak.
Hogy miért csak a populista elméletek terjednek vészes gyorsasággal a világhálón? Nos azért, mert ezek a legkönnyebben érthetőek. A populizmus jellemzője épp az, hogy egymondatos válaszai vannak a legbonyolultabb világpolitikai eseményekre. Nyolcosztályos felkészültséggel, a helyesírási szabályok mellőzésével bárki leckét adhat mindenkinek mindenből a klímaválságtól, az ukrajnai háborúig.
Az pedig szinte természetes fejlemény, hogy a propaganda terjesztésének internetes lehetőségeire elsősorban az autokrata rendszerek figyeltek fel, hiszen nekik volt lehetőségük trollhadseregeket létrehozni és kifinomúlt módszerekkel terjeszteni a populista világértelmezés narratíváit. Hogy ebbe bekapcsolódtak-e az óriás tech-cégek, azt nem tudhatjuk, de elég a Facebook-Cambridge Analytica botrányára hivatkoznunk. Ezen a néven híresült el a történelem eddigi legnagyobb adatvédelmi botránya, amelynek során a politikai tanácsadó cég több tízmillió Facebook-felhasználó személyes adatát gyűjtette be és használta fel célzott politikai kampányokhoz az érintettek beleegyezése nélkül).
Romániában ez a jelenség két évvel ezelőtt a Călin Georgescu-jelenségben mutatkozott meg. Bár arra eddig nem sikerült bizonyítékokat találni, hogy a populista, misztikus-nacionalista politikus az orosz hírszerzés bábja vagy ügynöke lett volna, az tény, hogy az Oroszországhoz köthető honlapok erőteljesen visszhangozták Georgescu narratíváit. Megfigyelők szerint elképzelhetetlen, hogy egy ember meg tudta volna szerezni több százezer felhasználó politikai profilját, hogy aztán számukra célzott üzeneteket közvetítsen úgy, hogy ez a hatóságok számára csak nehezen legyen hozzáférhető. Egyértelműnek tetszik, hogy a profi kampány mögött egy sok pénzzel rendelkező, és szakmailag magasan képzett informatikus csapat állt. Ezzel pedig elsősorban Oroszország rendelkezik, amelyik nagyon is érdekelt a régiónkban zajló választásokban (lásd: Moldova Köztársaság és Magyarország esetét).
Felvetődik a kérdés, hogy mi lehetne a megoldás. Jelenleg a technológiai cégek moderálják a felhasználók tartalmait, ez azonban tökéletlen és esetleges. De megengedhető-e az, hogy egy állami szerv cenzúrázza a közösségi oldalak tartalmait? Összeegyeztethető-e ez a liberális demokráciával általában és a szólásszabadság elvével különösen? Nyilván nem.
Az egyetlen demokratikusan is vállalható megoldás az lenne, hogy a mérsékelt középpártok, civil szervezetek, sajtó felvegye a versenyt a trollhadseregekkel, “lenyúlja” azok mikroközösségeit, az online és az offline kombinálásának fáradságos eszközével elérjen minél több választópolgárhoz és azok kérdéseire olyan válaszokat, magyarázatokat fogalmazzon meg, amelyek révén immunissá válnak a populizmus csábítására.
Ma én erre egyetlen példát tudok mondani, ez pedig a Tisza Párt kampánya volt, amelyik látványosan legyőzte a Harcosok Klubját, de még a Digitális Polgári Köröket is.