Az újdonsült miniszterelnök jóvoltából arról tűnődhetek, vajon a fiatalabb évjáratú internetezők mit hoztak magukkal a nagypolitikába a közösségi médiából. Azok a közéleti személyiségek, akik a vendégszövegek gyanútlan és gátlástalan használatából nőttek át a nyilvánosság fősodrába.
Tegnap viharos nap volt a magyar országgyűlésben, délután egytől háromig kísértem figyelemmel a Tisztelt Ház turbulenciáját. E két vitatkozós órában Magyar Péter kétszer is beleszőtte mondandójába, a hatalomból hirtelen kipottyant fideszes és kereszténydemokrata képviselőkhöz szólván, az ellenzéki padsorok felé fordulva: önök „Hazudtak reggel, délben, este.” Elmarasztaló kijelentésén azért nem lepődtem meg, mert alig két és fél éves politikai pályafutása során több tucatnyiszor hallottam beszélni a nyilvánosság előtt. Amidőn meg-megszólalt, legalább egyszer kimondta ugyanezt a mondatot.
A bejegyzésem utáni összeállításba ötször vettem be az immár a nevéhez kötődő szólást, amelyet annyira leegyszerűsített, hogy mostanában már elhagyta a végéről azt, amit tavaly még ellenzéki politikusként mindig hozzátett: „Hazudtak, reggel, délben, este, minden hullámhosszon.” A hajdani mondatfűzés két okból is árulkodik. Az egyik az, hogy a hullámhossz sejteti a rádiós eredetet. A másik pedig az, hogy aligha származik Magyar Péter politikai ellenfelétől, Gyurcsány Ferenctől. A jelenlegi miniszterelnök ugyanis egyik kezdeményezője volt a Ne féljetek Alapítványnak, amely adományokat gyűjtött a 2006. október 23-án megsebesült tüntetőknek.
Íme, az alapítók névsora: „Erőss Pál elnök, Magyar Péter titkár, Fábry Sándor, Gulyás Géza, Jávor Béla, Magyar István, Mádl Ferencné, Morvai Krisztina, Schmidt Mária.” A lista önmagában is érdekes, ráadásul a Gulyás Géza név alatt Gulyás Gergely rejlik, aki tegnap a Fidesz-frakció vezetőjeként próbálta állni a miniszterelnök záporozó ütéseit. Márpedig Magyar Péter ellenérzése, fenntartása, idegenkedése, irtózása Gyurcsány Ferenc hatalomgyakorlásától kizárja, hogy az egykori miniszterelnök nagy hírre vergődött őszödi beszédéből idézett volna. Gyurcsány a napszakokat nem a megszokott sorrendben mondta, hanem így: „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.”
Azzal, hogy Magyar Péter számtalanszor használta a hullámhossz kifejezést, a napszakokat pedig időrendi sorba szedte, kimondatlanul is arra utalt, hogy a nevezetes szólást nem Gyurcsány szellemi kútfejéből merítette. A sors iróniája, hogy mégis a volt miniszterelnök uszályában kötött ki. Elfogadta, vagy legalábbis tudomásul vette Gyurcsány Ferenc észjárását, miszerint „A politikában nincs szerzői jog.” (Facebook.com, 2021. augusztus 26.) A kijelentés fennhéjázó. Olyan politikustól származik, aki szintén megjárta a hatalom csúcsát. Miniszterelnökként, a nyilvánosság első számú kedvezményezettjeként megengedte magának, hogy bármit a nevére vegyen.
Nem szép tőle, hogy 2006. május 26-án, a balatonőszödi kormányüdülőben kisajátította Örkény István szállóigéjét, a plágium vádját mégse varrnám a nyakába. Hisz’ bizonyos értelemben mindannyian plagizálunk. Eredeti gondolatai csupán Ádám ősapánknak lehettek, azóta mi, a leszármazottjai különféle változatokban csupán az ő szavait ismételgetjük. Kevésbé bibliai módon arról van szó, hogy a leggyakrabban ismételt mondásokat épp azért nevezzük szállóigének, mert van ugyebár egy alapmondat, amelynek eredete homályba vész. Ezt vette szájára a kávéházi polgárság, amelynek élesebb elméjű tagjai elvettek belőle, esetleg hozzá is adtak, mígnem valaki, aki néptribunként állt az emberek elé, nyilvánosan vette a nevére.
Gyurcsány és beszédírói stábja is tudta persze, hogy a rádióról szóló gondolatot először Örkény István fogalmazta meg. Az írót a Szabad Kossuth Rádió igazgatója kérte föl, hogy írjon egy jegyzetet az első adásnap elé. Így született 1956. október 30-án a sokat emlegetett mondat: „A rádió hosszú éveken át a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon.” Az őszödi beszéd vázlatából azonban szenvedélyes rögtönzés lett, és bizony azok a fránya napszakok fölcserélődtek benne. Magyar Péter történelmi, elévülhetetlen érdeme, hogy visszaállította a napszakok eredeti sorrendjét.
Ádám ősapánk és a szállóige természetrajza miatt nem kérheto számon rajta a plagizálás. De azért jó néven venném, ha az 1956-os szállóigét végre egyszer úgy szőné a mondandójába, hogy megemlítené Örkény nevét is.
Tíz mondat egy szállóigéről
A rádió hosszú éveken át a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon. (Örkény István író, Szabad Kossuth Rádió, 1956. október 30.)
Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este. (Gyurcsány Ferenc szocialista politikus, miniszterelnök, Népszava, 2006. szeptember 18.)
Örkényre ugrom, tán mert éppen kijöttem a körúton a róla elnevezett könyvesboltból. Felfedezés: nem tudtam, hogy tőle származik az ’56-ból való, ezernyi alakban idézett mondás: „hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon”, mármint a rádió. (Almási Miklós filozófus, Mozgó Világ, 2019/7-8)
Hazudnak reggel és este, minden hullámhosszon. (Magyar Péter tiszapárti politikus a kormányzati propagandagépezetről, Klubrádió, 2024. április 26.)
Három hónapja hazudnak rólam, reggel, délben meg este, minden hullámhosszon. (Magyar Péter tiszapárti politikus a kormányzati propagandagépezetről, KecsUp.hu, 2024. május 22.)
Éppen hazudoznak reggel, délben, este, minden hullámhosszon. (Magyar Péter tiszapárti politikus a kormányzati propagandagépezetről, Klubrádió, 2025. június 5.)
A Fidesz hazudik, reggel-délben, este. (Schilling Árpád rendező, Facebook.com, 2026. március 12.)
Sok-sok százmilliárd forintos propagandagépezet támogatta a hazugságban reggel, délben, este, minden hullámhosszon. (Magyar Péter miniszterelnök-jelölt a Fideszről, Híradó.hu, 2026. április 13.)
Önök minden hullámhosszon hazudtak. (Ruff Bálint kancelláriaminiszter-jelölt az országgyűlésben ülő Fidesz-politikusokhoz, 24.hu, 2026. május 12.)
Hazudtak reggel, délben, este. (Magyar Péter miniszterelnök a Fidesz-frakció tagjaihoz a Parlamentben, ATV, 2026. június 29.)