Hőkupola ide, a közszférában elrendelt és máshol is erősen javasolt otthoni munkavégzés oda, a nyár idén politikai értelemben (lásd még: uborkaszezon) elmarad. Az extrém évszak legforróbb témája, hogy meddig érnek az úgynevezett aranykonvojügy szálai. A kérdések kérdése: a nyomozás eljut-e addig, hogy Orbán Viktor ajtaján kopogtassanak?
Ezt természetesen nem én mondom meg. Akkor sem, ha az ukrán pénzszállító elleni rajtaütés körülményei, az arról eddig nyilvánosságra került információk és az akció köré a volt kormány által szervezett kommunikációs kampány mind az elmúlt évtizedek legsúlyosabb, az állam szervei által végrehajtott bűncselekményére utalnak. Egy ekkora horderejű, nemzetközileg is kényes ügyben az előző kormány (rendszer) koncentrált hatalomszerkezetét, működését ismerve az ukáz, amely mozgásba hozta a gépezetet, egyetlen helyről érkezhetett.
Talán Antall Józsefet leszámítva a rendszerváltozás óta hivatalban volt miniszterelnökök mindegyikét összehozták ilyen-olyan korrupciós, közvádas cselekménnyel. Horn Gyulát az ’56-os megtorlásban játszott szerepe miatt is próbálták felelősségre vonni, Medgyessy Péter ellen a Gresham-palota privatizációja körüli lobbitevékenység miatt (végül megszüntetett) nyomozás indult. Gyurcsány Ferenc privatizációs és egyéb gazdasági ügyeit a Fidesz jellemzően az elévülést megvárva vagy feltűnően ügyetlenül vette elő, a 2006. őszi állami erőszak miatt kezdeményezett eljárások jogi értelemben meg sem karcolták a volt szocialista miniszterelnököt.
Nem megelőlegezve a fejleményeket mintha Orbán Viktor érezhetné a legközelebbről a magyar igazságszolgáltatás jeges leheletét. Miközben nyilvánvaló egyes családtagjai és barátai felfoghatatlan vagyonszerzése és az Orbán-kormányok tevékenysége közötti kapcsolat, ha nem is kizárt, de kétséges, hogy a felelősséget a jog nyelvén is meg lehet fogalmazni. A kampányfinis szorításában, a hatalomvesztés félelmének árnyékában végrehajtott aranykonvoj-akció viszont akár az a bizonyos banánhéj is lehet.
Egy volt (vagy akár regnáló) miniszterelnök, politikai vezető bíróság elé állítása, esetleges elítélése nem tabu sem Nyugaton, sem a régiónkban. Nálunk 1990 óta nem volt erre példa; a sokat emlegetett rendszerváltás ékes bizonyítéka, a változás során megélt katarzis tetőpontja lehetne, ha a felelősségi lánc végén látnánk a volt kormányfőt. Ennek elmaradása viszont, úgy általában: az igazságtétel megtorpanása könnyen csalódást kelthet az új rendszerre szavazó sokaságban.
Ám az ügyészség ezeket a szempontokat nem mérlegelheti. Ahogy a politikai kockázatokat sem – a Fidesz ellenzéki léttől hiszterizált hívei egyenesen zavargással fenyegetőznek, ha a hatóságok ujja hozzáér a törvény fölé emelt bálványukhoz. Nagy a nyomás az ügyészségen, és csak remélni tudjuk, hogy azok az idők elmúltak, amikor a szikár jogi tényálláson túl más megfontolások is befolyásolták a hatóságokat. Jöjjön, aminek jönnie kell!