Már azt sem igazán értem, amikor fideszes-neres figurák vádolják gyűlöletkeltéssel, arroganciával, diktatórikus törekvésekkel Magyar Pétert és a Tisza Pártot. De nekik talán mentségül szolgál, hogy vezérük útmutatása szerint nem önvizsgálatra és önkritikára, netán bocsánatkérésre van szükség, hanem a megmaradt (és egyre fogyatkozó) tábor további tüzelésére és a sérelempolitika folytatására. Azt azonban elképedve olvasom-hallom, hogy az orbánizmus évek óta elkötelezett bírálói is fanyalogva, kritikai felhangokkal kísérve fogadják a Tisza-kormány számos intézkedését és tervét. Nekik ajánlom nagybecsű figyelmükbe az alábbi történetet, amit – ha úgy tetszik – tanmesének is tekinthetnek.
1990-ben költöztünk ki a III. kerület legszélére, egy akkor még zártkertnek minősülő területre, egy harmincéves – hivatalosan gazdasági épületként nyilvántartott – családi házba, amely csodás levegővel, pazar panorámával, szomszédmentesen maga volt az általunk maximálisan elérhető csoda, még ha nem is rendelkezett minden közművel. Hamarosan rá kellett jönnünk, hogy a felettünk húzódó kereszt utcában néhány teleknyire tőlünk mégis lakik valaki: egy nagyon kicsi, láthatólag csak épphogy összetákolt viskóban élt egy idős, csöves-kinézetű úr, aki azonban bozontos frizurája és szakálla, szedett-vedett (bár mindig tiszta) ruházata ellenére se lehetett akárki: a rendszerváltás idején többször hozta haza elegáns autó, ami sokak szerint az újjáalakult kisgazdapárt tulajdonában állt. A környék kiskert-tulajdonosai azt rebesgették, hogy tanácsadóként – de szigorúan a háttérben maradva – vesz részt hajdani pártja felélesztésében és programjának alakításában.
Ez az idős bácsi azonban nemcsak egykori politikus volt, hanem kóros gyűjtögető is. A telkén csak oldalazva tudott bejutni a vityillójába, mert az 1000-1200 négyzetméter nagy részét mindenféle lom foglalta el: nagy gúlában felhalmozott bontott tégla, rozsdás vascsövek, szép lassan elkorhadó gerendák és deszkák, rendszám nélküli autóromok, kidobott edények és ki tudja még, mi minden, amit az öreg vélhetően évtizedek alatt halmozott fel.
Úgy öt-hat évvel később az idős úr meghalt. Az örököse megpróbálta értékesíteni a telket, ami közben felértékelődött: a területet átminősítették, a felsőbb utcákba is bevezették a vizet, csatornáztak, úgyhogy egyre többen kezdtek építkezésbe a környéken. Csakhogy a potenciális vevők be se tették a lábukat a portára, már fordultak is vissza: a mérhetetlen mennyiségű kacat, szemét, ócskaság gondját senki nem akarta magára vállalni.
Az örökösnek rá kellett döbbennie, hogy az értékes telek csak akkor lesz tényleg értékes, ha megszabadítja az öregúr otthagyott mindenféle vackától, és újra használhatóvá, szerethetővé, élhetővé teszi az amúgy kiváló adottságokkal rendelkező területet. Hozatott konténereket, jött egy buldózer meg egy kisebb méretű markoló, és pár nap alatt megtisztították a teret.
Gondolom, érthető a párhuzam: Magyarországot újra élhető és szerethető, gyűlölet- és félelemmentes országgá kell tenni. Ennek érdekében pedig igenis el kell takarítani az orbáni „hagyatékot”, legyen az kulcspozíciókba ültetett samesz, önös célú törvény, közpénzből finanszírozott pártszócső, civilnek álcázott politikai szervezet.
És ezt minél gyorsabban kell elvégezni: a példában szereplő örökös sem kíméleteskedett, nem kezdte szelektálni a hulladékot, nem válogatta ki a fémet, nem keresett vevőt a téglákra, nem akarta tűzifaként eladni a deszkákat. Nem pepecselt mindezzel hónapokat-éveket, mihamarabb el akarta érni, hogy a telek újra szép, kívánatos, lakható legyen.
Az ország esetében sincs helye a műdemokratikus finnyáskodásnak. (Orbánt se tartotta vissza semmilyen elv, amikor kénye-kedve szerint szavaztatta a bátorokat, nevezte ki a bábfigurákat, osztogatott szét százmilliárdokat, uszította egymásnak a „magyarokat”, korrumpálta az egyházakat és a határon túli magyar szervezeteket, hogy csak a legnyilvánvalóbb bűnöket soroljuk.)
Az igazi kérdés nem az, hogy a gyors, széleskörű, hatékony, minden zugba elérő nagytakarításra szükség van-e.
Az igazi kérdés az, hogy Magyar Péter mit fog építeni az orbáni szemétdomb helyén.
