Németh Péter: Kitaktika

A korábbi kormányfő nem kerülhette el, hogy válaszoljon az újságírói kérdésekre, vagyis arra: miért akarta becsapni az Uniót és a magyarokat. Orbán pedig könnyed testtartással kijelentette: nem csapott be senkit. Hanem, fogalmazott, kitaktikázta Brüsszelt.

Papp Sándor Zsigmond: Múzsák helyett

A könyvszakma átvészelte a NER dúlását. A legtöbben emelt fővel kerültek ki ebből a küzdelemből. A tény, hogy nulla állami támogatás mellett is lett könyvhét, szintén ezt bizonyítja. Ezért volt most különösen jó látni szombat este a kígyózó sorokat az írók, szerzők előtt.

Zöldi László: Mi lesz a hagyományos sajtóval?

Médiatanárként azért vagyok borúlátó, mert Magyar Péter és az új kormány szemléletében egyelőre nem látom, hogy hajlanának az önkormányzatiság gyökeres reformjára. S ami ebből fakadhatna: a digitális sajtó vidéki felvirágoztatására.

Szerető Szabolcs: A bajkeverő

Megjegyzése, miszerint a Fidesz ma nem alkalmas arra, hogy sikeres ellenzéki párt legyen (vajon ki miatt nem?), illetve a kormánnyal szembeni ellenállás megszervezéséről szóló szavai éles ellentétben állnak Gulyás Gergely frakcióvezető „hitvallásával”.

Ficsor Benedek: Támogató üzenet a szomjazó Huth Gergelynek

Egyszerűen annyi történt, hogy kiment a párt a propaganda alól, elfogyott az addig gátlástalanul szórt közpénz, a piaci működés pedig teljesen ismeretlen terep a fideszes média számára, ezért több száz embernek mutatnak ajtót.

Lakatos Péter: „Nihil sine Bolojan!”

Számomra nem egyértelmű: az RMDSZ vezetői kötelezőnek érzik elfogadni a „Nihil sine Bolojan!”-t, vagy abban reménykednek, hogy titkos tárgyalásokat követően, másodjára Mikike beleegyezik, hogy Alexandru Nazare liberális pénzügyminisztert jelölje...?

Batka Zoltán: Sárga és hápog

Sikerült kikerekíteni egy vádiratot, amelynek az lenne az üzenete, hogy az IH elnöke azért hagyta ott a multivilágot az IH-hoz képest négyszer akkora fizetéssel, hogy itt fondorlatos mód a dolgozó néptől benzint lophasson. Ami persze címlapos baromságnak hangzik...

László József: Foci! Meccsek jogdíj nélkül!

Aztán jött a katasztrófa: a jugoszlávok szó szerint lemosták a magyar csapatot az első meccsen, az első félidőben, így piszkosul bezuhant a nézettség, a visszavágóra már szinte senki sem volt kíváncsi, hiszen a magyar esélyek eltűntek.