„Összevonom a szemöldököm és elmenekülök, ez a fegyverem.” Ezt a viccesnek szánt választ adta a Tusványosra érkező Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy miként védekezik a medve ellen? Előző nap is láttunk róla egy rövid filmbejátszást, akkor egy Wizz Air gépre felszállva győzte meg magát arról, hogy megvan mindene az utazáshoz, mert sem az útlevelét, sem a napszemüvegét nem felejtette otthon. Mindemellett egy igazán megható határokon túlmutató intimitást is megörökített a kamera, jelesül azt, hogy egy szintén a gépen utazó nő sírt a meghatottságtól.
Az 1990 óta megrendezett, hivatalosan Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak nevezett rendezvény minden évben alkalom arra, hogy Orbán Viktor és a Fidesz barátai megjelenjenek Romániában. Orbán ezeken a tusványosi rendezvényeken időnként különös, nem egy esetben ijesztő kijelentésekre vetemedik. Itt hirdette meg az illiberalizmus politikáját, 2022-ben pedig azzal verte ki a biztosítékot, hogy kevertfajú és homogén népekről beszélt. A 2023-as beszéde is „ütősre” sikeredett: miután a román külügyminisztérium megkérte, hogy bizonyos témákat ne hozzon szóba, Orbán a megjelentek nagy tetszésnyilvánítása közepette kijelentette: „mi sohasem állítottuk, hogy Erdély és Székelyföld román területi egységek lennének.”
A Fidesz tusványosi dzsemborija nem olyan, mint amilyennek idehaza a fideszes propaganda nyomán sokan gondolják. Romániában nyaranta számos színvonalas nagy zenei fesztivál van, rangos és népszerű román és külföldi előadókkal – a tusványosi rendezvényt nem szokták ezek közé sorolni. A romániai fiatalok között Tusványos nem trendi, ide már leginkább a középkorú generációk járnak, ők is főleg nosztalgiából, a fiatalok más rendezvényeken szórakoznak.
Ugyanez vonatkozik egyébként a szabadegyetem beszélgetéseire is, amelyeken a magyar politikusok és közéleti emberek többnyire néhány tucat érdeklődőt vonzanak. Leszámítva Orbán Viktor beszédének 1-2 ezres közönségét – igaz, már évekkel ezelőtt is szigorúan megszűrték a közönséget, csak arra érdemesek hallgathatták élőben a Fidesz örök és megbonthatatlan elnökét.
Ha nem a Fidesz szemszögéből nézzük Tusványost, akkor azt kell mondanunk, hogy az nem több, mint néhány magyar politikus, valamint a Fidesz holdudvarához számító prominensének közpénzből finanszírozott házibulija. Ennyi a jelentősége, s ha 2026-ban nem bukik meg a NER, idén akár Kis Grófo, vagy Nagy Feró is felléphetne, még az sem kizárt, hogy Győzike is kapott volna egy színpadot.
Ennek most lőttek, pedig, tavaly Orbán még arról beszélt Tusványoson, hogy a belső felméréseik szerint a 106 egyéni választókerületből 80-ban a Fidesz vezet. (Nem bizonyult jó jósnak: a Tisza végül 96 körzetet húzott be.) Ugyancsak Tusványoson hirdette meg hősünk a „digitális honfoglalást” is, vagyis, a Digitális Polgári Körök elindítását, ám ez sem aratott osztatlan sikert, a Fidesz elöregedő törzsközönsége nem tudott igazán élni a virtuális világ adta lehetőséggel.
Azt viszont határozottan eredménynek nevezhetjük, hogy a 2023-as tusványosi dzsemborin Orbán Viktor a helyszínről távozóban szabad szemmel láthatott turnébuszából egy medvét. Szavahihető szemtanúk szerint integetett is a macinak – vagy ő, vagy az őt kísérők valamelyike – ám az arrafelé gyakorinak számító barna állat nem volt hajlandó barátságos képet vágni. (A székelyek nem szaroznak, tőlük tudjuk, hogy a sör nem ital, az asszony nem ember, a medve nem játék.) Talán ez a népi bölcsesség ihlette meg a bátor utcai harcost, hogy most, 2026-ban, immár bukott miniszterelnökként, meg sem próbáljon bajuszt akasztani a négylábú veszedelemmel, és új harcmodort hirdessen a medvével szemben, melynek lényege, hogy „Összevonom a szemöldököm és elmenekülök, ez a fegyverem.”
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. július 24-én.
