Egy nyugat-dunántúli kisváros szállodájában a közösségi tér falát festmények borítják. A festő, aki a városban született, egyéni színvilággal próbálta ábrázolni a legnagyobb magyar írókat, költőket.
A legtöbbet felismerni véltem, de a legnagyobb megdöbbenésemre Arany János képe mellett Ernest Hemingway portréja lógott. Nem értettem, hogy kerül oda, tudtommal nincsenek magyar gyökerei. Közelebbről is megvizsgáltam a dolgot, szerencsére a szálloda kitette a névsort a képeken szereplő művészekről.
Az eredmény megdöbbentő volt: nem Hemingway portréja van Arany János képe mellett, hanem (Oh, irgalom atyja, ne hagyj el!) Takaró Mihály nézett rám odafentről. A zseni, aki szerint a Nyugat egy jelentéktelen kis zsidó lapocska volt, békésen megfér Babits Mihály, Ady Endre, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond társaságában.
Alaposabban körülnéztem, hátha megtalálom Révai József, Aczél György képét is, de leginkább Alföldi Gézáét kerestem, aki a Szálasi-kormány koszorús költője volt. Nem találtam, pedig lett volna hely még valahol Radnóti és Szerb Antal képe között.
Megjelent az Élet és Irodalom LXX. évfolyama 30. számának Páratlan oldalán 2026. július 24-én.