VÉLEM ÉN

Pócs János látványosan megduplázta szellemi kapacitását, amikor okosszemüvegben jelent meg a parlamentben. Rossz nyelvek szerint a helyzet ennél is rosszabb: most először lehetett okosságra utaló jelet észlelni rajta, amióta előadta az okostelefon-tartója közjátékát.

Párizsban zavarba hozta tanult kollégáit. Előadásában azt fejtegette ugyanis, hogy a penészgombák okozta gazdasági kár egy napon majd eltörpül az emberiségnek hajtott felbecsülhetetlen hasznuk mellett, ha sikerül gyógyhatású anyagokat nyerni belőlük.

Orbán Viktor jót akar Magyarországnak, demokráciát és jogállamot, nála jobban senki se szeretné, hogy boldogok legyünk. Csak sajnos kényszerképzete, hogy a magyar embereknek az a jó, ha a jogállam azt jelenti, hogy ő és csókosai pofátlanul gazdagodnak.

– Oszikám! Embereket lődöztünk le. Kémkedtünk, besúgtunk, provokáltunk, és akkor pont egy köpésen akadsz fenn? – Értem, Dezső bátyám. Leköpöm a miniszterelnök urat. Le fognak csukni. – Dehogy fognak, Oszikám, dehogy fognak! Meg fog neked bocsátani.

Amit nem tudunk, de vélelmezünk, sejtünk: a patthelyzetet azért nem oldják fel, mert az a játszma mindegyik szereplőjének – az elnöknek, ügyvezető miniszterelnöknek és a pártok majdnem mindegyikének – ha nem is jó, de a kisebbik rossz.

A fideszesek azt állítanák, hogy a NER idején azért volt jobb, mert a volt miniszterelnök nem is tett úgy, mintha az embereknek lenne beleszólásuk az államfő személyébe. Mindig kiválasztotta, akinek szolgálatában biztos lehetett, és akit maga el is küldhetett.

Úgy tűnik, nem lesz-e belőle a köztársaság első embere. Azt azonban tudjuk, hogy már az is jobb, Magyar is hangsúlyozta, hogy vitatkozunk róla. És ebből a vitából egybként az is kiderült, hogy egyáltalán alkalmasak vagyunk-e egy ilyen típusú vitára.

Miután Magyar Péter miniszterelnök felajánlotta az üresen maradt államfői hivatalt Polgár Juditnak, a világ leghíresebb női sakkozójának, a netet elárasztották a kommentek. Szerzőik éltek kommentelmi jogukkal, és többnyire az olimpai bajnok zsidóságával foglalkoztak.

De mit kezdjenek azokkal, akik tudtak a gyermekről, elfogadták szenvedését, és közben haszonélvezőként élték az életüket? És azokkal, akik nem tudtak megbékélni vele, de ahelyett, hogy kinyitották volna a pince ajtaját, csendben elhagyták a várost?

Magyarul a „Bókám” legfeljebb azt jelentené: az én Bókám. Ez legalább nyelvtanilag értelmes volna, politikailag pedig meghökkentően pontos. Mert itt éppen erről van szó. Nem arról, hogy a frakciónak van vezetője, hanem hogy Orbánnak van egy újabb Bókája.