VÉLEM ÉN

Jobb magyarázat híján adódik a feltételezés, hogy Orbán kivitte megmutatni az orosz maffia főnökének az új arcot, aki az orosz birodalmi szappanopera magyar franchise-ban eljátssza majd a magyar Medvegyev szerepét, aki néhány évre viheti tovább a storyline-t...

Ember, most jövök a partiból, lényegében ezt mondá az úr, csak kevesebb megvetéssel. Aztán jött a 15 másodperces interjú második kérdése: Mikor értesült a Samsung-gyárban található állapotokról? „Kamuügy!”, vetette oda a gödi kérdésre a kormányfő.

Marco Rubio szerint Orbán Viktor erodálta a demokráciát, fokozatosan felszámolta a sajtószabadságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét, szőröstül-bőröstül a szabadságot. Nem is kell sorolni, mindenki jól tudja, mit még. Szóval velük is nagyot fordult a világ.

Fecskendőt is mellékelnek a szuszpenzióhoz, abból kell felszívnunk mindennap egy adagot, hogy aztán valahogy a szájába spricceljük, s egy kis vitamint is belediktálunk. Még jó, hogy a kukoricaszemek közé oda lehet csempészni az apró, zselés bogyókat.

A választók sokasága nem hősökből áll, ők leginkább túlélni szeretnének. A tájékozottabbak 10-20 százaléka ismeri fel, hogy az őt faggató közvélemény-kutató NER-közeli, így azt mondja neki, amit az hallani szeretne: ez mutatkozik meg az eredményekben...

Fenntartással fogadom Szentpéteri Nagy Richard politikai elemző komor látomását, hogy a Hungaroführer, miután dühödten vicsorít Ukrajnára, éppen ő maga kezdi az országot betolni a háborúba: fegyveres támadást vagy ilyen provokációt szervezni Ukrajna ellen...

Berkeley lezser hely, gyakran Nobel-díjas professzorok is lyukas pólóingben adnak elő. De a „kommunista” Lajčák remek öltönyben, friss fizurával jelent meg. Tökéletes angolsággal beszélt. Udvarias volt, de nem hízelgő, megnyerő, de nem igazán mézesmázas.

Tíz éve halt meg Umberto Eco. De talán csak elég elgondolni azt, hogy ne így legyen, és máris ír valahol, karcos vörösbort iszik, íróasztalának roppant barikádja mögül tartóztatja fel a józan mindennapok csapatait, és bár mindig vesztésre áll, sosem adja fel.

Inkább hülyét csinál magából, évértékelőre felvonultatott trashcelebekkel sokkol, disznót vág, pálinkázik, ultizik, bosszúpornóval próbálja fenyegetni a politikai ellenfelét. Csak Gödről szó ne essék. Az ugyanis nagyon úgy fest, hogy Csernobil kicsiben.

Az „új évszázad jólétének ösvénye” azt a reményt kelti, hogy az amerikai adminisztráció – Európával együtt - újra fogalmazza az atlantizmust, kolcsönösen belátva, hogy az nem egyeszerűen biztonsági-katonai kérdés, hanem sokkal több, kulturális kérdés is.