Most, hogy olyan sokat olvashatunk különböző oktatási és tudományos célokat szolgáló alapítványokról, amelyeket lényegében az állam alapít, pénzel és felügyel (jóindulatúan), igen kevés figyelem irányul az olyan alapítványok felé, amelyeket magánszemélyek hoznak létre, magánvagyonukból.
Itt most egy ilyen szervezetre kívánom felhívni a figyelmet. A Palkovits Alapítvány létrehozását Palkovits Miklós nemzetközileg elismert agykutató akadémikus és felesége, Palkovitsné G. Krisztina 2024 szeptemberében határozta el abból a célból, hogy hátrányos helyzetű, ugyanakkor elhivatott, tehetséges érettségiző diákokat bátorítson és támogasson orvostanhallgatóvá válásuk folyamata és az egyetemi tanulmányaik eredményes elvégzése során. Ez a Hallgatói Program, amely keretében az Alapítvány évente – hat éven át – két-két diákot támogat a Semmelweis Egyetemen gyakorló orvossá vagy agykutatóvá válásuk során. A Palkovits név és tudós nem tévesztendő össze a Magyar Tudományos Akadémia NER által kinevezett Palkovics elnökének személyével. Az Alapítók szándéka szerint az Alapítvány további célkitűzése az agykutatás iránt érdeklődő, az agykutatással komolyan foglalkozó egyetemi hallgatók és doktori képzésben részt vevő diplomások idegtudományhoz kapcsolódó külföldi tanulmányainak anyagi támogatása. Ez a Kutatói Program, a cél itt az, hogy az anyagiak tekintetében gyakran szűkmarkú rövid távú ösztöndíjakat, konferenciákon történő részvételi díjakat egészítse ki az Alapítvány.
Az alapító házaspár vagyonának jelentős részét folyamatosan bocsátja az Alapítvány rendelkezésére. Az Alapítvány 2025 januárjában bejegyzésre került, céljait és működését a Semmelweis Egyetem vezetősége támogatja. 2025 nyarán egy felvett hallgató számára ítélt oda 1 200 000 forint támogatást, ebben ez évben öt jelöltet hallgatott meg a kuratórium. Amennyiben a jelölteket felveszi a Semmelweis Egyetem, legalább hárman fognak hasonló támogatásban részesülni. És a hat év elteltével legkevesebb tizenkét diákot támogat a Hallgatói Program. A külföldi tanulmányutak támogatását célzó Kutatói Program 2028-ban indul útjára. Az Alapítvány kuratóriuma független az alapítóktól, és többségük független a Semmelweis Egyetemtől is. Dr. Alpár Alán rektorhelyettes saját kiemelkedő kutatói jogán lett a kuratórium elnöke, a további tagok: dr. Dobolyiné dr. Renner Éva (Semmelweis Egyetem), dr. Dobolyi Árpád (Eötvös Loránd Tudományegyetem), dr. Mezey Éva (National Institute of Mental Health, USA) és az alulírott Hanák András (aki az Alapítvány létrehozását a jogi keretek megteremtésével támogatta).
Egy ideje szerettük volna nagyobb nyilvánosság elé vinni a magánalapítvány létét és elérhetőségét. Nem elsősorban önfényezés okán, hanem a szélesebb körű tájékoztatás érdekében. Egyelőre egy egyszerű honlapunk van: https://semmelweis.hu/palkovitsalapitvany/
A média érdeklődése eddig meglehetősen visszafogott volt. Amikor egy ismerős ügyvéd (műsorvezető) kolléga segítségét kértem, hogy jussunk el az ATV Egyenes Beszéd műsorának egy adásába, nem kaptam választ Szöllősi Györgyi és Rónai Egon műsorvezetőktől. Én megértettem, hogy ez a téma nem volt olyan érdekfeszítő, mint amikor két politikai elemző huszadjára világítja meg napjaink múló és felejthető eseményeit, és a magunk részéről egyelőre botrányokról sem tudnánk beszámolni. De arról igen, hogy miként jön létre egy valódi magánalapítvány, és az miként működik. Érdekel ez még valakit?
Megjelent az Élet és Irodalom LXX. évfolyama 21. számának Páratlan oldalán 2026. május 22-én.