Sokszor idézett közhely a „lengyel, magyar – két jó barát” mondás, amely azonban az elmúlt években nem a politikai valóságot tükrözte. Orbán Viktor és Donald Tusk lengyel kormányfő viszonya nyíltan ellenséges volt, Budapest és Varsó között mély bizalmi válság alakult ki. Az Orbán-kormány a félautoriter magyar kormányzást mintának tekintő Jarosław Kaczyński és a PiS oldalán állt.
Ezért volt különösen fontos gesztus, hogy Magyar Péter első miniszterelnöki útja Varsóba vezetett. A két kormányfő találkozója jelképe is volt annak, hogy a magyar külpolitika új korszakot akar nyitni. Ezt az új érát jelezte, amikor a két miniszterelnök tömegek előtt beszélt Gdańskban. Mennyire más kép ez, mint amikor Orbán Viktor a Türk Tanács ülésein autoriter vezetők között mosolygott a közös fotókon, mintha Magyarország természetes helye nem az európai demokráciák, hanem a keleti önkényuralmak társaságában volna.
Magyar Péter és Donald Tusk között több a politikai párhuzam, mint elsőre látszik.
Jelenleg ők az egyedüli európai kormányfők, akik választáson bontottak le egy hosszú évek alatt kiépített illiberális rendszert. Mindketten olyan országot vettek át, ahol a közintézmények függetlensége meggyengült, az állam és a párt érdekei összemosódtak, a politikai törzsi logika pedig mélyen megosztotta a társadalmat. A két ország választói azonban bebizonyították: az autoriter rendszerek nem örök életűek.
A most formálódó magyar–lengyel tengely ezért már nem ugyanazt jelenti, mint Orbán és Kaczyński idején. Akkor a közös fellépés főként az európai integráció lassításáról, a konfliktusokról és az „unortodox” hatalomgyakorlás bebetonozásáról szólt. A mostani közeledés ezzel szemben az európai együttműködés helyreállítását, a demokratikus intézmények újjáépítését és a bizalom visszaszerzését üzeni. Egy válságokkal teli Európában ez már önmagában reménykeltő politikai jelzés.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 22-én.