INTERJÚ / ESSZÉ

Orbán nem jöhet vissza többé, nem azért, mert megtiltják neki, hanem mert nem úgy ment el, hogy visszajöhessen: ő nem választási vereséget szenvedett, hanem politikailag megsemmisült. Mindent elveszített. A múltban rekedt. Rendszerét elnyelte a föld.

A hazai baloldalnak Kéthly Anna elejtett fáklyáját kell újra magasba emelnie. Csakis egy radikálisan antikommunista baloldal nyerheti vissza a maga történelmi legitimitását, és töltheti be a munkások érdekképviseletének terén tátongó űrt a hazai társadalomfejlődésben.

Egy új, demokratikus Alkotmány tehát nem egyszerűen "visszaadja" azt, amit az elmúlt években elvettek a településektől, hanem a hálózati kor elvárásaihoz igazítva, a központi hatalom legerősebb fékeként és ellensúlyaként pozícionálja újra az önkormányzatokat.

Egy mondatban sikerül elintézni egy világszerte elismert matematikust, egy volt akadémiai elnököt és a magyar tudományos autonómia egyik legmocskosabb korszakának szereplőjét. Nincsenek érvek, nincsenek dokumentumok, nincs elemzés.

Sosem felejtem el, hogy Orbán Viktor az őcsényi panzióst meghurcolók mellé állt, mert lett volna szíve befogadni menekülteket. Hogy bosszút állt a Népszabadságon, amiért megírták róla az igazságot. Nem felejtem az aljas indokból meghurcolt civileket...

Őszintén szólva nem is az érdekel a legjobban, hogy végül tizenkét év lesz-e a mandátumkorlát. Vagy tizenhat. Vagy végül semmilyen. Engem inkább az lelkesít, hogy hosszú idő után először azt érzem: a magyar közélet fókusza kezd elmozdulni.

Ha az új hatalom által beharangozott elszámoltatás csak részben bizonyul hatékonynak, már akkor is a NER ikonikus figuráinak némelyike a rácsok mögött végzi. Kiszámíthatatlan, hogy ezáltal mekkora csalódás éri a szavazótábor megmaradt részét.

A győztes többség és a méltán vesztes új ellenzék ismert arcai. Három ciklus múltán senki sem lesz ott közülük. A politikában felmagasodik a többi hatalmi ág szerepe. Az államigazgatás, a közhatalom kínál olyan életpályát, ahol az élettapasztalat, a szakmai múlt érték marad.