Berend T. Iván: Napilapok végnapjai

Berend T. Iván: Napilapok végnapjai
A minap egy egyórás, mesterséges intelligencia által komponált „műsort” láttunk, ismert szereplőkkel (akiknek az egész akcióhoz semmi közük nem volt), amely arról győzködte az embereket, hogy az Alzheimer-kór elleni gyógyszerek tévedéseken alapulnak

Szilágyi N. Sándor: Amitől jobb lesz a világ

Szilágyi N. Sándor: Amitől jobb lesz a világ
Ha az ember este úgy fekszik le, hogy tudja: ami ma rajta múlt abból, hogy ez a világ jobb legyen, az el van végezve, akkor már jól van. Mert körülötte mindenki egy jobb világban fog élni. Nem nagy filozófia ez, ha nem komplikáljuk el.

Marosán György: Miért megkerülhetetlen az MI a globális kormányzásában?

Marosán György: Miért megkerülhetetlen az MI a globális kormányzásában?
A komplexitás olyan szintjére érkeztünk, amikor a globális rendszer összeomlása csak a világ megváltozott szerkezetét „áttekinteni képes” új modellel, és az korábbiaktól gyökeresen eltérő, a globális világ megváltozott szerkezetéhez illeszkedő intézmények segítségével kerülhető el.

Marosán György: Hogyan készül a jövő?

Marosán György: Hogyan készül a jövő?
Az emberré válás fordulópontját az jelentette, amikor a túlélés sikerét – az örökölt gének hatását felülírva – a közösség által alkotott kulturális alkotások határozták meg. Ennek alapján az emberi társadalom fejlődésének újszerű mechanizmusa jött létre, amelyet Soros György reflexivitás-modellje vezérelt.

Berend T. Iván: „Akire a magyar nép büszke lehet”…

Berend T. Iván: „Akire a magyar nép büszke lehet”…
Ennek már soha nem lesz vége? A gyűlölködés mintha nem akarna kihalni. Az évezredes előítélet nem könnyen mosódik a feledésbe. És amit a magyar népnek szégyellnie kell: ebben Magyarország Európában az élen jár...

Gábor György: Jézus nem alapított keresztény nemzetállamot

Gábor György: Jézus nem alapított keresztény nemzetállamot
A politika történetében a legsúlyosabb válságok követelték meg a legkeményebb önvizsgálatot. A brit parlament 1940 májusában, a náci fenyegetés közepette nem függesztette fel Chamberlain kormányának bírálatát, hivatkozva, hogy veszélyben a szabadság.