Vita Zsigmond: A vidéki sajtó rejtett értékei

Felmerül itt a vidéki időszaki sajtó fontossága is, ez pedig minden kutatót érdekel. Dr. Csiky János ugyanis többek között ezt írja: „Gyergyóban már a múlt század eleje óta voltak hetilapok: Csík vármegye, Gyergyó, Gyergyói Újság, Székely Szó, Gyergyó vidéke.”

Gálfalvi Zsolt: Szövetségek

Irigykedve elgondolkoztam egy pillanatra: hát Lászlóffy Ali még mindig fiatal? Bárcsak az lenne (én is fiatalabb lennék akkor)! Persze, az évek számát tekintve az is, hiszen innen van még a negyvenen, költőként azonban már rég a legjelentősebbek között van a helye, életkorra utaló jelző nélkül.

Vajnovszki Kázmér: Brassói lap –125

A két világháború között a Brassói Lapok Kacsó Sándor szerkesztésében a kor áramlatából a plebejusi vizek felé evezett, maga köré tömörítette Erdély haladó közíróit, szolgálta a nép, a dolgozók érdekeit, legjobbjai az osztályharc szellemében szálltak síkra a tömegekért.

Vita Zsigmond: Sipos Domokos levelei Áprily Lajoshoz

Sipos Domokos nagyon önérzetes volt, még a legnehezebb időkben is; csak olyan segítséget akart elfogadni, amelyet a munkájával kiérdemelt. Különösképpen hangsúlyozta a történelmi hűség fontosságát az elbeszélésekben...

Papp József: A génműködés – és szabályozása

A DNS-molekulák felszínén elhelyezkedő, azt mintegy beburkoló hisztonmolekulák pozitív töltései semlegesítik az előbbiek negatív töltéseit. Ezáltal a DNS-molekulák sokkal tömöttebb elrendeződése jön létre.

Zsibói Béla: Interjú három pillanatfelvételben

– De hisz ön valójában nem is hisz az álmokban... – De igen, írtam két regényt. Olyan emberek indítottak erre, akiket egész közelről, mondhatnám belülről ismertem. Előbb reálisan megoperáltam, aztán megálmodtam őket. – És mit tegyünk mi, akik nem tudunk operálni? – Ne operáljanak.

Gálfalvi Zsolt: Fogy a virág, gyűl az iszap

"Azon a sírhanton, amely alatt Erdély legszebb és legjóságosobb emberpárja nyugszik, a lelkembe vésődött mélyen: Az a rendeltetésünk, hogy minden rágalom-fagytól, hazugság-jégesőtől és gyűlölet-árvíztől való félelem ellenére is vessünk… vessünk… vessünk szüntelenül."

Nagy Pál: Megszenvedett életek

A meggyötört és sokat szenvedett emberekkel való együttérzés Bálint Tibor írói magatartásának egyik alapvető erkölcsi vonása. Múltakra emlékező öregei végigjárták az élet tekervényes útjait, szerettek és féltek, örültek és csalódtak éppen eleget, s közvetlen közelségből néznek szembe az elmúlással...

Szász János: Byron

Előérzete azt súgta, ez lesz utolsó útja, mégis hajóra szállt. E mindennel kacérkodó, csömöröktől menekülő, de mindent a csömörig túlhajszoló lordnak egyetlen kitartó szenvedélye maradt: a szabadság.

*** Az értekezlet tárgya: a bicskázás

Ami könnyebb lenne, megelégedhetnénk azzal, hogy az antropológus szenvtelenségével leltárba vegyük egy közösség tudatának totemisztikus kategóriáit. Azt a gyermeteg és zavaros etikát, amely szerint a személyiség megvalósításának legkézzelfoghatóbb módja az ellenséggel való leszámolás.