INTERJÚ / ESSZÉ

Szükség van-e még a rendkívüli jogrend fenntartására a választás utáni, új kétharmados helyzetben? Ez a beszélgetés első nagy kérdése, amit rögtön belső vitaként említettél, hiszen korábban túlzott eleganciával vádoltak amiatt, mert azt mondtad, talán nincs is rá szükség.

Milyen „nemzeti oldal” az, amely a nemzet többségét kizárja a nemzetből? Milyen közösségi eszme az, amely csak addig tekinti a polgárt magyarnak, amíg a megfelelő rubrikába húzza az ikszet? Milyen országkép az, amelyben a vereség pillanatában a nemzet párttá zsugorodik?

Keserves, haraggal teli érzéssel figyeltem a Fidesz-kormányok tombolását egykori munka-hazámmal szemben. Megalázták, előszobáztatták világhírű matematikus elnökét, Lovász Lászlót. Mi több, elragadták a kutatóhálózatot, szétzilálták, letiporták.

Inkább abban kéne bízni, hogy a most zajló folyamatokból, megfogalmazódó célokból, érdekekből, szerveződésekből kiforr egy új, mozgalmi szintű, megélt, progresszív közéleti attitűd, amelyet baloldalinak nevezhető szellemiséggel lehet majd tudatosítani...

Aúlyosabb fejlemény, hogy miközben a figyelmet Sulyokra irányítja, szó sem esik Sulyok „gazdájáról”, Orbánról, a tolvaj családjáról, a lányáról, a vejéről, az apjáról, a feleségéről, a testvéréről, a strómanjáról, az elrabolt százmilliárdokról. Sulyok és az összes látványelem: díszlet és epizódszereplő.

A Karmelita teljes könyv- és műtárgykatalógusa nem pletykaanyag volna, hanem történeti forrás. Egy korszak önarcképe. Megmutatná, hogyan képzelte el magát a hatalom: kolostorban, várban, könyvek között, képek alatt, kölcsönzött mesterművek árnyékában.