VÉLEM ÉN

A reakciók nem maradtak el: „Ott sem voltam” – kommentelte Magyar Pé­ter Facebook-posztja alá Radics Gi­gi, vagy: „Ott voltam, de nem léptem fel” – mondta a Telexnek Nagy Feró, hoz­zá­téve, a pénz szerinte sajnos csak papíron van, „nem az én zsebemben”.

A történelem ritkán kopogtat udvariasan; általában ránk töri az ajtót. Most is ajtótörésre készül, de ma még csendesen várakozik, és kopogtat a „védőpajzsokon. Mindenki tudja, hogy vége az eddigi vadkapitalista, vörös-barna, maffiaszerű politikai elnyomásnak.

A magyar külügyek, a magyar diplomácia alakulása továbbra sem kerüli el figyelmemet. Ha nem hencegek is külügyér múltammal (néha még le is tagadom), azért odafigyelek kicsit. Még ha a diplomáciáról az is a sommás véleményem, hogy már nem létezik…

Aki képes volt másfél évtizeden vagy akár csak rövid időn keresztül ilyen hazug, országrontó, nemzetközi megítélésünket, tekintélyünket leromboló politikát támogatni, az Magyarország érdekei ellen dolgozott. Akár tudott róla, akár nem. (Tudott róla.)

A politikusok és a véleményformálók addig sulykolták a közvéleménybe, hogy a jelenlegi kormánykoalíció az egyedüli megoldás és egy kormányváltás katasztrofális következményekkel járna, hogy más megoldással nem is mernek próbálkozni.

A hatvanas évektől a kisemberek zömének a hétköznap Balcsi volt és Csinibaba. Körülöttem konszolidációt hullámzott a drága Balaton, nyugi volt, tél és csend és hó és halál. Ezentúl itt fogunk élni, lemerülünk, satöbbi. Nekünk volt először autónk, zöld Octavia CA 93-19...

A kiszivárogtatott anyag nyilvánosságra hozatalának érdekessége, hogy a médiákban csak a trágárságokat játszották be. Szerintem egy rendkívül jó összefoglaló volt. Ha azon az úton mehetett volna az ország, nem itt lent, az EU legutolsójaként tartanánk.

Matolcsy György és a fattya vonaton hordatják ki a százmilliárdos lopott szajrét Dubajba, miután egy éven át semmilyen hatóság egy szót sem szólt hozzájuk. Nyilván abban reménykednek, hogy nem fogja őket szőnyegbe csavarva hazahozni egy szakértői csapat.

A mi kampányunkban csak az elmúlt években elszegényedő magyarokról, tehát az országról, a hazánkról nem esik szinte semmi szó, bár lehet, hogy most ez a kampány az ország, amit túl kell élnünk azért, hogy aztán füstölgő romokra építhessünk valami mást.

A külügyminiszter kényszeredetten vigyorog, mint a bepisilésen kapott óvodás kisgyerek, amikor arról kérdezik, ugyan miféle dolog az európai főellenséggel, Moszkvával cimborálni és telefonon, szinte élőben jelenteni Brüsszelből, a külügyi tanácsülésről...