Magyarország a kapkodás országa, ahol általában senki nem hagy elég időt semmire. Ez csak részben vezethető vissza az emberi erőforrás hiányára, ami már szinte nemzeti hagyománynak számít, az oka pedig a félreértelmezett takarékosság és a hibás tervezés együtt. Mielőtt bárki vállat vonna, érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy látunk-e rendszeresen komolyabb minőségi problémákat az elvégzett feladatokban, legyen szó a közszolgáltatásokról, amelyeket igénybe veszünk, a termékekről, szolgáltatásokról, vagy akár a jogalkotásról. Ezeknek a problémáknak is több oka lehet, de a kapkodás biztosan bevisz egy gyomrost a hatékonyságnak.
Volt olyan fideszes miniszter az előző kormányban, akiről a folyosói híradókban azt lehetett hallani, hogy „neki minden tegnapra kell”. Magától is el tudja képzelni bárki, hogy ez milyen minőségű munkát eredményezhetett.
Nyilvánvalóan vannak sürgős helyzetek, sőt, olyan szervezetek, rendszerek, amelyek arra rendezkedtek be, hogy akut problémákat kezeljenek, gyorsan. A jogalkotás, főleg a nagy, rendszerszintű változásokat megalapozó jogalkotás nagyrészt nem ilyen. Nem természeti csapás, nem baleseti sebészet. Egy élhetőbb világban a jogalkotás sokkal inkább érsebészet előjegyzéssel.
A Tisza-kormány sok tekintetben szorult helyzetben vette át az országot, és vannak területek, ahol sürgeti az idő. Az egyik legfontosabb az uniós források felszabadításához szükséges elvárások teljesítése, ahol nagy a tét, és közeli határidőkkel kell dolgozniuk.
A Tiszát ezen kívül is hajtja a rendszerváltó svung, és kötik saját választási ígéretei is: el kell indulnia azok teljesítése felé. Ez érthető törekvés, és vannak feladatok, amelyek gyorsan teljesíthetőek, mint a kegyelmi ügy aktáinak nyilvánossága. De vannak, amelyek vélhetően több időt igényelnének, főleg úgy, hogy az új minisztereknek az első hetekben a tárcáik működésének áttekintésével és felülvizsgálatával, és saját stábjuk felállításával is foglalkozniuk kell.
Ennek fényében felmerül a kérdés, mennyire lehet reális például az, hogy a vidék-és településfejlesztési miniszter bő három hét alatt felülvizsgálja a 2021 után engedélyezett ipari beruházások engedélyezési folyamatait. És elég lesz másfél hónap arra, hogy az oktatási és gyermekügyi miniszter felülvizsgálja gyakorlatilag a teljes oktatásirányítás működését, és hat hét után megválaszolja azt a stratégiai kérdést, hogy indokolt-e a tankerületek fenntartása? Ennél is kevesebb időt kapott, hogy előálljon egy kész jogszabálytervezettel, amely az iskolaigazgatók jogköreinek bővítéséről szól. Az ilyen feladatok ellátásához azért a bürokrácia útvesztőibe is el kell látogatni, és aki oda bekeveredik, azt ritkán szokták öt perc múlva viszontlátni.
Magyar Péter miniszterelnök legutóbb olyan alaptörvény-módosításokat emlegetett, amelyekhez fél év kell. A fő kérdés nyilván az, hogy ezek mit tartalmaznak majd, de már az is jó hír, hogy nem ötven perc múlva tervezik. Valószínűleg ez a fél év lenne egy komplex jogalkotási feladat előkészítéséhez szükséges minimális időtartam. Főleg, ha azt alapos szakmai és társadalmi egyeztetés is megelőzi. Nyilván mindig akad, ami sürgős és halaszthatatlan. De Magyarországon általában az sem várhat, ami várhatna. Hasznos lenne, ha a változás forgatagában ezt a hagyományt is ki tudná forogni a társadalom és a politika is.
