A trianoni döntés százhatodik évfordulójának napján érdemes felidézni, hogyan gondolkodtak egykor azok, akik az utóbbi években magyarságból, hazaszeretetből, valamint jó erkölcsből oktattak ki másokat. Azoknak papolnak nemzetről, magyarságról és megmaradásról, akik másképp gondolkodnak a világról, mint ők. A Fidesz azokat rekesztené ki a nemzetből, akik a piacgazdálkodáson nem a szabadrablást, hanem a versenyt értik, s ha azt mondják, hogy megvédenek valamit, nem arra gondolnak, hogy ellopják.

„Elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizető polgárai az országnak”, mondta Áder János a parlamentben. „Aki részt akar venni a választásokon, az költözzön haza, költözzön vissza Magyarországra.”

Áder János 1993. szeptember 28-án, a választójogi törvény módosításáról szóló parlamenti vitában mondta mindezeket, majd még azt is hozzátette, hogy azért sem támogatják a határon túl élő magyarok számára a választójog kiterjesztését, mert „sokkal nehezebben ellenőrizhető a választások tisztasága”.

Utóbbi mondatot lefordítjuk magyarra: mert így sokkal könnyebben lehet csalni. Idővel már nem voltak ennyire kényesek a Fidesznél a választások tisztaságára, nekik például meg sem kottyant, ha egy határhoz közeli település valamelyik házába kétszáz Ukrajnában élő, ám Magyarországon szavazni kívánó embert jelentettek be.

Fideszes megszólalók gyakran idézik Patrubány Miklós elhíresült mondását, miszerint az a magyar, akinek fáj Trianon. Ez persze már a megfogalmazás idején sem volt igaz, legföljebb egy vélemény, amihez csak annyit: azok is magyarok, akiknek nem Trianon fáj a legjobban, hanem az éhező gyerekek, a kilakoltatott családok, a Fidesz által szított, megállíthatatlannak tetsző gyűlölködés, a szomorú, leszakadó Magyarország.

(Csupán a történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy 1990 június 4-én, amikor a rendszerváltozás utáni első parlamentben az akkori MDF-es többség Trianon emléknapot hirdetett meg, Orbán Viktor és a fideszes képviselők tiltakozásul kivonultak az ülésteremből.)

Trianon kapcsán józanul, minden magyarkodás nélkül annyit érdemes elmondani, hogy valóban igazságtalan és ostoba döntés született az ottani kastélyban. Mint minden olyan „közös megállapodás”, amelyet nem egyenrangú felek írnak alá, igazságtalan volt és ostoba, ugyanakkor történelmileg – mivelhogy a történelmet a győztesek írják – logikus is egyben.

Ebből a megközelítésből, no meg a jelen realitásaiból kell emlékezni a százhat évvel ezelőtt történtekre. Siránkozni a modern Európában teljesen hiábavaló és kontraproduktív is egyben. Aki autózott már például a horvát tengerpartra, és nem kellett megállnia a határnál, azt tapasztalta, hogy Rijeka (Fiume), vagy éppen Opatija (Abbázia) most is éppen olyan messze van Budapesttől vagy bármelyik magyarországi településtől, mintha még most is Magyarország része volna.