VÉLEM ÉN

Az ország gazdasága az elmúlt három évben gyakorlatilag stagnált, az ország teljesítménye a régiós átlag alatt maradt. A magyar kórházak amerikai horrorfilmek forgatási helyszínei lehetnének. Minden az összeomlás jeleit mutatja. A hajnal azonban közeledik...

Nem pusztán az MCC-t, más, a kormányzathoz köthető alapítványt is hasonló nagyságrendben támogat részvényesként a cég, például a Corvinus egyetem alapítványát – ezek az összegek nem össztársadalmi célokat, sokkal inkább a Fidesz érdekeit szolgálják.

A régi szöveg maradt, de Soros György helyét Zelenszkij vette át: most ő se nevessen a végén. Az első hadjárat után kilenc évvel újabb petíció is készült, és állítólag több mint másfél millióan aláírásukkal hitelesítették, hogy az ukrán elnök nevetni készül.

Nem véletlen, hogy Toroczkai László a hárompárti parlamentnek drukkol, ahol ők lesznek a mérleg nyelve. Ezért szólok most, a kormányváltásért aggódva: mindenki, aki a visszalépésünket kéri, a Fidesz-Mi Hazánk koalícióért dolgozik. Akkor is, ha nem tud róla.

Tizenhat éven át nemcsak Orbánék voltak szerelmesei az Orosz Birodalomnak, de a Momentum kivételével valahogy az ellenzék zöme sem erőltette a nagyon is indokolt oroszellenességet, de még a Tisza is meglehetősen kesztyűs kézzel bánt az orosz kapcsolattal.

Meloni nem propagandisztikus nemzeti konzultációt, hanem valódi népszavazást szervezett, amikor pedig veszített, fegyelmezetten és sportszerűen elismerte vereségét – és még csak orosz propagandistákat sem vetett be a népszavazási kampányban.

A riporter Betfalván beszélgetett az idősebb Gergely Gáborral, aki a kérdésre, hogy mit jelent számára a szabadság, valami olyasmit válaszolt, hogy amikor ide-oda mehet az erdőben és hallja a tavasz hangjait, vagy télen a hó csikorgását a talpa alatt...

Hányan ordítozunk a korrupció ellen, ugyanakkor mégis hozzá folyamodunk, mondván, hogy „itt úgysem lehet másként”? Hányan rikoltozunk a minőség nevében, de ha valami magyar, már minőségnek is képzeljük, holott esetleg korántsem az?

Orbán ma az első számú veszélyforrás Magyarország számára: amit látunk, nem állapot, hanem folyamat, és megjósolható: a tétova igenből – ha felhatalmazást kapna rá – újabb négy év alatt nemet csinálna, betetőzve a nemzeti tragédiát, amit eddig összehozott.

A kényszerképzet jelen van a Romániai politikában is. Itt a fő ellenségképet az üzemanyagárak robbanásszerű növekedése okozta hiperinfláció és a gazdaság stagnálása rajzolja meg, amire nem kínál átgondolt megoldást egyik politikai alakulat sem.