A török NATO csúcsról és az összes résztvevő kormányfőnek adott pisztolyról nekem ez a kép jutott eszembe. Joakim Medin svéd újságíróval készült egy interjú alkalmával. A fényképet akkor osztottam meg először, amikor Joakimot Isztambulban letartóztatták a repülőtéren és másfél hónapig magánzárkában tartották. Eközben senkivel nem tarthatta a kapcsolatot, sokáig csak találgatni lehetett a sorsáról.
A fő vád az volt ellene, hogy MEGSÉRTETTE ERDOGANT. Mellesleg “ terrorizmus segítésével” is vádolták csak azért, mert írt a kurdok és az ellenzék küzdelméről. A magánzárkában teljesen elkülönítették a külvilágtól, még várandós feleségével sem beszélhetett.
Joakimnak szerencséje volt, mert svéd állampolgár, így másfél hónap múlva hazaengedték, és “csak” távollétében ítélték a diktátor megsértéséért sok-sok év börtönre. Nem volt ilyen szerencséje sok-sok ezer török ellenzéki aktivistának, politikusnak, független bíróknak, újságíróknak, akit Erdogan rezsimje hosszú évek óta börtönben tart, vagy akár meg is ölt. Nem volt ilyen szerencséje többek közt Ekrem Imamoglunak, Isztambul főpolgármesterének, a török ellenzék vezetőjének sem , aki képtelen vádak miatt szintén börtönben ül.
Törökország helyzete kényes egyrészt NATO-tag, nagy ország, másrészt rajta keresztül vezet egy migrációs útvonal. A török diktátor természetesen ki is használja ezt, pár éve például nyíltan megfenyegette az EU-t azzal, hogy ha nem teljesítik a kéréseit vagy fellépnek a demokráciáért, akkor átküldi ide a náluk táborozó migránsokat.
De ezek a “reálpolitikai” tények nem azt jelentik, hogy el kell felejteni: az állam-és kormànyfőknek adott ajándék pisztolyhoz vér tapad. A “reálpolitikai” tények miatt talán érthető, hogy a NATO-csúcs résztvevői kényszeredetten elfogadták a bizarr ajándékot. De azok jártak el helyesen, akik nem dicsekedtek vele, hanem gyorsan leadták a hatóságaiknak ártalmatlanításra és elsüllyesztettél mélyen valami fiókba.
Tudom én, hogy ellenzékben könnyen beszél az ember, én meg még könnyebben, hiszen most nemhogy ellenzékben, de sehol sem vagyok. De egyrészt az elveknek a kormányon is elveknek kell maradnia, másrészt a személyes ismeretség miatt tényleg mélyen megérintett annak idején, amit Joakim Medinnel meg mert tenni a török diktátor.
Végül egy csendes kérdés: a keleti diktátorklubból (“türk tanács”) talán érdemes lenne kilépnünk. Egyrészt soha nem voltunk kipcsakok, másrészt remélhetően soha nem leszünk újra diktatúra.
A szerző gfacebook-bejegyzése 2026. július 11-én.
