Először még csak azt írtam meg, hogy a világhálón terjedő legenda ellenére ötvenhat leginkább korjellemző mondása Örkény Istvántól való. A Szabad Kossuth Rádió első adásnapján, 1956. október 30-án hangzott el. Aztán, egy újságírói tudósítás margójára azt írtam, hogy az a bizonyos Örkény-jegyzet előkészítette a Nagy Imre-kormány bemutatkozását az ország népének. Tegnapelőtt alig jelent meg bejegyzésem a fészbukos üzenőfalon, néhány óra múlva megszólalt Gajdics Ottó, aki éppen csak kóstolgatja az ellenzéki újságírók keserű kenyerét. Azt fejtegette, hogy Magyar Péter „Örkény István szállóigéjét idézte a Magyar Rádió első szabad műsorából 1956-ból. A legenda szerint ez úgy szólt, ’hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon’.” (Magyar Nemzet Online, 2026. július 8.)

Az ’idézte’ kifejezés pontos, de annyiban félrevezető, hogy az újdonsült miniszterelnök nem említette Örkény István nevét. Erről az idézési kultúráról tegnapelőtt már kifejtettem az álláspontomat. Utólag viszont furcsállom, hogy egy vele ellenséges viszonyban lévő pályatársam elmulasztotta a kínálkozó alkalmat. Nem vádolta plágiummal a hivatalban lévő kormányfőt. Óvatosságára jellemző, hogy magát az idézetet legendának nevezte, de azt már nem bontotta ki, hogy miért annak. Nos, Örkény Istvánt a Szabad Kossuth Rádió igazgatója kérte föl, hogy írjon egy jegyzetet. De nem azért, hogy az ötvenes évek elején a szocialista realizmustól megperzselődött író önkritikát gyakoroljon. Inkább azért, hogy a Szabad Kossuth Rádiót megkülönböztesse a Magyar Rádiótól.

Ezzel magyázható, hogy Örkény nem személyes hangvételű vallomást írt, hanem tárgyilagos elhatárolódást a rákosista propagandagyártól. Ezért nem ő olvasta föl a jegyzetet, hanem a rádió színtársulatának egyik tagja. Az első mondat így hangzott: „A rádió hosszú éveken át a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon.” E mondatért Örkény szilenciumot kapott. Fél évtizedig nem közölhetett a sajtóban, és eredeti (vegyészmérnöki) foglalkozásában, egy gyógyszergyárban helyezkedett el. A felolvasó színész, Basa György internálótáborban kötött ki, erre utal a bejegyezésem utáni összeállítás egyik visszaemlékezése.

Azóta előkerült az első adásnap hangelvétele, és bizonyítható, hogy Örkény nem a saját nevében fogalmazott. Ennek ellenére elterjedt a köztudatban, hogy egy író, akit vagy megneveztek, vagy nem, ’56. október 30-án önkritikát gyakorolt. A mondás ugyanis a közvéleményben nem az egyes szám harmadik személyben fogalmazva terjedt el, hanem többes szám első személyben. Vagyis nem a rádió hazudott, hanem mi, értelmiségiek hazudtunk, akik a múlt század ötvenes éveiben valamilyen kapcsolatba kerültünk a rádióval. Ahogy a két változat sorsát áttekintettem a legutóbbi hetven év sajtójában, nagyjából fele-fele arány alakult ki.

A történészek, nyelvészek, publicisták, igényesebb újságírók Örkényből indultak ki, vagy Örkényig jutottak el. Akik azonban csak alkalmilag foglalkoztak valamelyik változattal, nem a magyar közmondás-kultúrában megszokott éjjel-nappal sorrendet alkalmazták, hanem a hazudós napszakokat össze-vissza használták. Ráadásul olyan értelmező is akadt, aki versnek vélte a nagyon is prózai jegyzetet. Nem vet jó fényt a negyvenes-ötvenes nemzedék történelmi ismeretanyagára, hogy a középkorú véleményformálók közül meglepően sokan az örkényi mondás egyik vagy másik változatát Gyurcsány Ferencnek tulajdonították. Ebben az ügyben maga a volt miniszterelnök is megszólalt. A bejegyzés utáni összeállításból kiviláglik, hogy nem tartozik az örkényisták közé.

Úgy készült föl a balatonőszödi kormányüdülőben elmondandó beszédére, hogy Örkény István helyett csupán a Szabad Kossuth Rádió bemondójára utalt. Ebből sejlik, hogy az 1956-os és a 2006-os kijelentések kísérteties hasonlósága nem véletlen egyezés. Gyurcsány ugyebár 1961-ben született, aligha hallhatta 1956-ban a rádiójegyzetet. A munkatársai viszont ismerhették az időközben előkerült hangfelvételt. Csakugyan egy bemondói feladatokat is ellátó színész kellemes orgánumán hangzott el a figyelemre méltó szöveg, amely persze nem azonos a többes számú változattal. E népi verzió kialakításában érdekes szerepet játszott maga Örkény István is.

Az elhangzottak után tizennyolc évvel, 1974-ben interjút adott Brády Zoltánnak, és a beszélgetés további hét év múlva jelent meg a Magvető-kiadó egyik könyvében. Az író már úgy mesél az ötvenhatos jegyzetről, hogy annak többes számába belefogalmazza magát is. Van tehát egy legendás változatot hitelesítő szerzői megnyilatkozásunk és egy hiteles hangfelvételünk, amely ennek az ellenkezőjéről tanúskodik. Az ellentmondást Balázs Géza nyelvész oldotta fel. Az okfejtését így foglalom össze: 1956 után sokáig az emberek nem tudhatták, hogy Örkény István volt a jegyzet szerzője, ő pedig a szilencium letelte után sem pedzegette azt a fránya szerzőséget. Amikor viszont már beszélhetett róla, akkorra a köztudatba ívódott többes számú változat elvégezte a szállóigék szokásos dolgát.

Tömörítette az eredeti (írói) változatot, visszafogottból közösségibbé, ő-ből mi-vé változtatta. Örkény Istvánnak ez tetszett, és alkalmazkodott a kávéházi asztaloknál meg kocsmapultoknál csiszolt mondáshoz. Akaratlanul is megtévesztette például a szerkesztőségbeli szobatársamat és barátomat, Berkes Erzsébetet. A kitűnő irodalomtörténész jóhiszeműen „az októberi viharban papírra vetett megállapításnak” vélte a folklorizálódott változatot. Mindazonáltal a legendásan hamis verzió óhatatlanul hitelesítette Alexander Bernát filozófus 1896-ból való meghatározását, miszerint „A közmondás a nép szállóigéje, a szállóige pedig az értelmiség közmondása.”

Számolnunk kell tehát a történelmi valóságtól eltérő változattal. Ettől azonban még javasolhatom, hogy fogadjuk el hitelesnek egy nagy író ama mondatát, melyet megbízásból fogalmazott. Nyilvánvaló, hogy 1956-ban nem róla meg a többi magyar értelmiségiről szólt, akik átmenetileg hasonultak a Rákosi-rendszerhez. Sokkal inkább a Magyar Rádióról, amelyet a csípős nyelvű nép hazugságládának nevezett el.           

Tíz mondat egy hányatott sorsú mondásról

A magyarországi hírszolgálati intézmények ma is bízvást kitehetnék cégérül a magyar rádió 1956 október végén elhangzott emlékezetes önvallomását: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” (Stirling György emigráns újságíró, Új Európa/München, 1971. május 1.)

Mikor megindult a Szabad Kossuth Rádió, behívtak a Parlamentbe (mert akkor onnan adták a műsort), és a Rádió új igazgatója megkért, hogy írjak egy bevezetőt az induló adáshoz. Mondtam, hogy szívesen. Ott megírtam. Így kezdődött: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” (Örkény István író, Párbeszéd a groteszkről, Magvető, 1981.)

„Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” (Párbeszéd a groteszkről, Beszélgetések Örkény Istvánnal, Magvető, 1981.) Meglehet, túlságosan sommás ez az október viharban papírra vetett megállapítás, viszont nem állt vele egyedül Örkény. (Berkes Erzsébet irodalomtörténész, Mozgó Világ, 1987/8.)

A tököli inernálótáborban találkoztam azzal a színésszel, aki beolvasta a rádióbemondók nevében, hogy hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon. (Elek Mihály publicista, Ring, 1990. február 21.)

Örkénytől származott a „hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon” summázat a rádió ötvenes évekbeli működéséről. (Benyó Marianna újságíró, Dunaújvárosi Hírlap, 1997. június 25.)

Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Népszava, 2006. szeptember 18.)

„Hazudtunk nappal, hazudtunk éjjel, hazudtunk minden hullámhosszon.” – ismerte be 1956 október végén a Magyar Rádió bemondója. Azért utaltam rá a beszédemben, hogy világossá tegyem: rendszerhazugságról van szó. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, 168 Óra, 2006. szeptember 21.)

1956-ban a Szabad Kossuth Rádió egy döbbenetes verssel kezdte működését. Az hangzott el először az adásban, hogy „Hazudtunk reggel, és hazudtunk este.” (Szatmári Jenő István publicista, Kapu, 2008/8-9.)

1956 tragikus őszének máig megrendítő jelképe volt Örkény István keserű beismerése a Magyar Rádióban: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” (Gereben Ágnes történész, Magyar Hírlap, 2010. március 11.)

Örkény István 1956-ban még egyes szám harmadik személyben fogalmazott, ám 1974-ben már a többes szám első személyű fogalmazásra emlékezett. Ennek egyértelmű oka az lehetett, hogy a szöveg szájhagyománnyá vált, és úgy élt tovább, És Örkény elfogadta a népi változatot. (Balázs Géza nyelvész, Magyar Nyelvőr, 2012/2.)

A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. július 10-én.