Tavaly december kilencedikén a romániai Recorder tényfeltáró videós műhely közzétett egy kétórás videót a YouTube csatornáján Justiție capturată (Foglyul ejtett törvénykezés – a szerk.) címmel. A dokumentumfilmet azóta több mint 5,6 millióan nézték meg, de nem ez a lényeg: a román köztelevízió, az RTV másnap este (!) főműsoridőben levetítette, sőt éjjel is megismételte, hogy minél többen láthassák.
Akkor azt gondoltam, ehhez hasonló eset Magyarországon sajnos soha nem fog előfordulni a hazai köztévé állapota és politikai elfogultsága miatt. Kedd óta viszont nem vagyok ebben biztos – itt lenne az alkalom arra, hogy az M1 a sok évnyi hazudozás és gyűlöletkeltés után bemutassa a valóságot is az eleddig burokban tartott nézőinek. Azt a magyar rögvalót, amelyet az elmúlt években a közszolgálat helyett a független szerkesztőségek tártak fel és tettek közzé.
Most a teljesség igénye nélkül csak néhányat említek meg a fenti kategóriába tartozó, nagy port kavart alkotások közül: a Direkt36 Dinasztiája, a Partizán 10 év gyűlölet című filmje, vagy éppen a DE! akcióközösség A szavazat ára címet viselő dokumentumfilmje. De említhetném a kisebb műhelyek vagy éppen a vidéki szerkesztőségek hasznos tényfeltáró videóit is: a Debrecíner Akkuvárosát vagy az Átlátszó Stróman – a hatalom álarca című munkáit. És miért ne beszéljek haza, a Magyar Hang YouTube csatornáján is bőven vannak négyszázezer fölötti nézettségű videóink: a Kultúrtájban Frei Tamással vagy a Kompországban Sz. Bíró Zoltánnal készült beszélgetést annyian megnézték, amennyien az M1-en talán csak a tűzijátékot. És vannak nagyon érdekes, a vidéki Magyarországot feltérképező kisfilmjeink, mint például a „Nem akarok 65 évesen meghalni”, de szintén érdekelheti a köztévé nézőit a Laura Codruta Kövesi európai főügyésszel készült exkluzív videónk is. Persze számtalan más független műhelynek készült közérdeklődésre számot tartó videója, legyen az egy érdekes beszélgetés, vagy éppen hónapokig tartó kutatás, vidékjárás eredménye.
Tudom, ezeknek szerzői jogai vannak, de nem hinném, hogy ne adnák oda ezek a szerkesztőségek a videóikat abban a tudatban, hogy így még szélesebb közönséghez eljuthatnak. Nem ördögtől való az sem, ha éppen fizetnének is érte valamennyit: ha a Ridikül című magazinműsor darabjáért egy külső beszállítónak ki tudtak csengetni a hírek szerint adásonként akár 6,6 millió forintot is, ennek a töredékének is örülnének a független szerkesztőségek, akik éveken át saját pénzüket ölték ezeknek a tényfeltáró anyagoknak a készítésébe. Ráadásul még nem is beszéltünk a többi, gigantikus költségvetésű, de alig nézett köztévés szórakoztató műsorokról.
Ezek csak a hazai alkotások: néhány hónapja a szerkesztőségünkben járt a holland köztévé stábja, akik három részes sorozatot készítettek az Orbán Viktor alatti Magyarországról és a választásokról. Szerdán írt nekem a producer, hogy szerezzem meg a köztévé új vezetőinek az elérhetőségét – ide akarják adni a filmjeiket hazai sugárzásra.