Markó Béla: Ó, Attila, segíts nekünk!

Markó Béla: Ó, Attila, segíts nekünk!
Egyszer ember, máskor fűszál. Ilyen a demokrácia. Ahol mindenkit ki kell cserélni előbb-utóbb. A koldust és a királyfit is egyaránt. A portást és a miniszterelnököt. Mert hogyha nem, a penészről is könnyen azt fogjuk hinni, tavasz van. Zöld a mező körös-körül.

NJF: Hogyhogy léteztek még?

NJF: Hogyhogy léteztek még?
A kissé közhelyes – ám reális – szöveg patriotizmusa elviselhető. (Nekem a „patrióta” Netanjahu nagyon nem fér bele...) A kérdés – how are you still alive? hogy lehet, hogy még élsz?– bennem is sokszor fölmerül(t). De töretlenül remélem (ha-tikva), hogy túlélnek.

Szilágyi Domokos: Magyarok

Szilágyi Domokos: Magyarok
... nagynéha, talán, meglehet, hogy izzón szívébe hasít: élnek – ha élnek – rokonok a Kárpátoktól le Vasig; s itt benn és odakünn konok dühvel marják egymást: mit elvet az egyik, az a jó az ellen- félnek... egyik a másra acsarog és támad újra, újra, újra...

Bajor Andor: Boldog költők élete | Remember – erdélyi arcképcsarnok

Bajor Andor: Boldog költők élete | Remember – erdélyi arcképcsarnok
Első útja a veteményesbe vezet, ahol a paszulybokornál mindjárt szemébe ötlik valami rendellenesség. Valahogy nem olyan a zöldpaszuly, mint amilyen szokott lenni. A költő hamarosan rájön: a paszulyt valaki keresztezte kardvirággal. Ugyanis az indákon lovassági kardok csüngenek.

Petőfi Sándor: A márciusi ifjak

Petőfi Sándor: A márciusi ifjak
És mi becsben, hírben álltunk, / Míg tartott a küzdelem, / De becsünknek de hirünknek / Vége lett nagy hirtelen. // Kik nem voltak a csatán, a / Diadalhoz jöttenek, / S elszedék a koszorúkat, / Mert a szóhoz értenek.

Carl Spitteler: Csak király, Pávaszem

Carl Spitteler: Csak király, Pávaszem
Cornelius Clemens most türelme-vesztve ily szóval fordult az ügyefogyotthoz: „Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?” A rabszolga arcát sötét gőggel emelte: „Csak király.” A konzul hallgatott, részvéte felkelt s az ember sorsán hosszan eltünődött.