… Szokásból jársz felém… Nincs tebenned vágy, és bennem nem maradt remény, de megmaradt a szenvedés.
Ezt a nagy szerelmet tőled kaptam én,
Mégis elhagytál egy szép nap könnyedén.
Eldobsz, mint egy szál gyufát, amelynek nincsen lángja már,
Úgy fáj, úgy fáj…
Csak miattad csillog szememen a könny,
Ezt a nagy szerelmet mégis köszönöm.
Azt hogy jó is voltál, gyöngéd voltál, rossz is énhozzám,
Úgy fáj, mégis úgy fáj.
Oly hiába oltom el a lámpát estefelé,
Nem sötét az én szobám sosem.
Két szemednek izzó fénye villog felém,
Ezt nem feledem, sosem feledem.
Mert a nagy szerelmek nem gyógyíthatók,
Jöjj, hazudj valami elfogadhatót.
Mondd, hogy fent jártál a csillagokban, azt is elhiszem,
Csak jöjj, csak jöjj szívem.
(Orlay Jenő – G. Dénes György szerzeménye)