A pályáját harcos kommunistaellenesként kezdő kormányfő úgy mosolygott a kínai kommunista diktátorra, mint a herélt, hormonzavaros mandarinok a császárra a kínai vázákon, a magyar köztévében pedig...
Vélelmezik, hogy egy sokszereplős vitában (Magyar Péterrel vagy nélküle) egymás torkának esnek a résztvevők, miközben szegény Deutsch Tamástól nem várható más, mint a propagandapanelek ismétlése, a Fidesznek szurkoló műsorvezetővel.
A szemtanúk szerint a merénylő először rászólt Ficóra, majd odament hozzá, hogy kezet rázzon vele, a lövések ezután dördültek el. A merénylet után a rendőrök ártalmatlanították, az felvételeken is látni, hogy megbilincselve ül és kommunikál...
– Hallották a híreket? – Igen – felelte rezignáltan. – Meg sem döbbentek? – kérdeztünk rá feltűnő higgadtságára. – Nem. Fico annyi gyűlöletet keltett maga körül, hogy erre számítani lehetett. De persze sajnálom, ezt senki sem érdemli meg.
A politika nem a hála kategóriája, ahogy ezt egy Pozsgay nevű ember oly találóan megfogalmazta, aki ezután inkább mártírrá képezte át magát, belefulladva a sértettség zavaros tavába, ahelyett, hogy levonta volna a következtetéseket önnön bon mot-jából.
A pápa is, Fico is sok vért veszített (pápa: mellkas- és gyomorlövés, Fico: haslövés); a merénylőket élve elfogták. Közeli kórházban gyorsan tudtak beavatkozni stb. Mindkét esetben lefényképezték a merénylőt és fegyverét..
Csak irigylem azokat, akik a már interneten is kapható varázsgömbből olvassák ki a jövőt. Az egyik portálon egy varázstani szakértőtől megtudtam, hogy az ilyen gömböt lehetőleg személyesen szerezzük be a gyárból, majd folyó vízben némán mossuk le...
A nyíltság és nyitottság jegyében fogant írásunk a társadalmi vitákban kikristályosodó gondolatokhoz kíván néhány megközelítéssel hozzájárulni. Célja nem lehet tehát végső, megfellebbezhetetlen igazságok kimondása. Feladata az, hogy a vázolt gondolatsorral felelős eszmecserét indítson a magyar társadalomban.
Hosszú azonban még az út a NER bukásáig. Addig nem is nagyon érdemes
spekulálni, amíg a Fidesz népszerűsége a biztos pártválasztók körében nem süllyed tartósan 40 százalék alá vagy legalábbis köré.
Na és a DK? Dobrev Klára felkészült és valóban ambiciózus politikus, csakhogy ő meg egy sziklatömböt vonszol maga után. Azt hiszem, politikusként többre vihette volna, ha beadja a válópert. Ami pedig az ellenzéki pártok összességét illeti...
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.