Puzsér Róbert: Sulyok Tamás utolsó esélye

Puzsér Róbert: Sulyok Tamás utolsó esélye
Egy hasonló politikai innovációhoz s ezzel saját lesújtó megítélésének és terhelt történelmi emlékezetének megmentéséhez Sulyok Tamásnak mindössze annyit kell tennie, hogy felajánlja a lemondását, azzal a feltétellel, hogy utódját a három országgyűlési frakció egyetértésben jelölje ki.

Orbán eltiltása nem pótolja a felelősségre vonását

Orbán eltiltása nem pótolja a felelősségre vonását
Orbánt az alkotmányos rend megdöntése, államellenes bűncselekmény, valamint köztörvényes bűncselekmények miatt a vagyonelkobzás mellett élete végéig tartó börtönnel fenyegetett cselekményekért lehet és kell felelősségre vonni. Ez tartaná őt távol a hatalomtól, nem a korlátozás.

Kemény Ádám: De mi jön ezután?

Kemény Ádám: De mi jön ezután?
Ha pedig valami elromolhat, az előbb-utóbb el is romlik, ezt példázza a lengyel, majd a magyar kormány EU-val szembeni csatározása. A Bizottság, majd a Parlament eddig ezzel a két országgal szemben indított az Alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást...

Gyurcsány Ferenc: A tömeg vért akar

Gyurcsány Ferenc: A tömeg vért akar
A megsértett, megalázott, vesztessé tett ember nemcsak kárpótlást akar, hanem büntetést is. Nem éri be az elszenvedett kár valamilyen rendezésével, hanem azt gondolja, de még inkább hiszi, átéli, hogy az elkövetőknek szenvedniük kell.

Ikker Zsolt: Az olvasás forradalma – most vagy soha?

Ikker Zsolt: Az olvasás forradalma – most vagy soha?
Most, hogy a kormányváltással Lannert Judit irányítása alatt ismét önálló minisztériumnak örvend az oktatás területe, történelmi lehetőség adódik rá, hogy a politika a szakma képviselőivel egyeztetve megágyazzon egy korszerűbb irodalomoktatásnak.

Aggasztják az EP-t Szlovákia lépései a magyar kisebbség ellen

Aggasztják az EP-t Szlovákia lépései a magyar kisebbség ellen
A Tisza Párt EP-képviselőcsoportja szerint a magyar–szlovák kapcsolatok alapfeltétele a kisebbségi jogsértések megszüntetése és a Beneš-dekrétumok eltörlése. A kialakított végleges szövegre a Tisza Pártból és a DK-ból igennel, a Fideszből nemmel szavaztak, a Mi Hazánk tartózkodott.