VÉLEM ÉN

Nem, egyáltalán ne virágozzék száz virág, ahogy az újkori kultúrpápa, Demeter Szilárd is mondja: felesleges ennyi színház és ennyi író, költő; még szerencse, hogy csak unja őket, meg pénzt nem akar nekik adni, járhatnának rosszabbul is.

A naivitás, félrevezethetőség önhiba? Valahol persze az, hisz az állam eddig is magára hagyta az idős szülőt és az őt segíteni próbáló ötvenéves gyerekét is, mégsem lázadt fel egyikük sem. Nem maradt rá erejük.

A jövő magyarjai jókedvű, korszerű iskolákban jó kedvű, jól fizetett tanároktól jó kedvvel korszerű tudást szerző polgárokkal fognak versengeni az egyre összenyitottabb európai munkaerőpiacon; a magyar diákok egy olyan úszómedencében úsznak, ahova...

A szerkesztő kollégának van egy szokása, kövéríti a neki tetsző mondatokat. Éjjel fél három körül pityegésre ébredek. Jelzi a telefon, hogy Marosvásárhelyről átlőtte az UHC mai számát. A mobil parányi képernyőjén megnézem, vajon mit emelt ki a szövegemből.

Muszáj tehát átkelnünk az óceánon túlra, hogy elhozzuk Ukrajnának az ajándékot, a tűzszünetet. És ez az új óriás, Orbán megítélése szerint, nem más, mint Donald Trump. Ő a béke reménye, az ukránok ajándéka.

A mítoszok gyártása Magyarországon napjainkra ipari méreteket öltött, a mostani kormányzat és történelemhamisító gárdája egyszerűen nem tud mit kezdeni sem az 1956-os forradalommal, sem annak mártírrá vált miniszterelnökével, Nagy Imrével.

Számukra fontosabb volt az, hogy a Kövesi – Coldea-féle igazságügy révén megszabaduljanak politikai ellenfeleiktől, mint az euró-milliárdok, amelyeket a csatlakozás révén nyerhetett volna az ország.

Ezen a kis évfordulón elsősorban köszönetet mondok azoknak a kollégáknak, akik baráti alapon rendszeresen támogatják írásaikkal az Új Hetet. Valamikor azt írtam, hogy a szerkesztői munkának a legfontosabb hozadéka az, hogy az ember barátokat szerez.

Ez szomorú következmény ugyan, de legalább feloldható az ellenmondás, amelyet az egyik legrokonszenvesebb szocialista politikus, Gőgös Zoltán így fogalmazott meg: „A legszegényebb helyekre nincsen mondásunk.”

A forradalom és szabadságharc emlékezete - az események hajdani főszereplőiével együtt - kezd visszakerülni abba a nemszeretem pozícióba, ahol a hatalom képviselői a rendszerváltás előtt tartották: szemmel láthatóan már megint kényelmetlen nekik