VÉLEM ÉN

Sokszor a kevesebb több lenne. Ínséges időkben kompromisszumot kötünk önbecsülésünkkel is, mert az is veszít árfolyamából. Csak kérhetjük a sorsot: legalább emberségünk ne inflálódjon úgy, mint a pénzünk.

Két perc múlva hatalmas csattanással megemelkedett a kamat. Az élet már csak ilyen. Közben a népszámlálási számítógépes rendszer szép csöndben összeomlott, semmit sem tudva arról, hogy Magyarország a világ ötödik high-tech nagyhatalma.

Sajnos nem szólt közbe senki, hogy miniszterelnök úr, érvelési szabadságát a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartva, nettó hazudni azért talán mégse kéne. De ez teljesen mindegy. A lényeg a lélektani hatás. Semmi más nem számít.

Az egyik diáksrác gyengéden figyelmeztet is a koromra: “A nagymamám kedvence tetszik lenni!” Szendén rezegtetem a szempilláimat, köszönöm, ez megtisztelő, de legszebb mosolyomat bedobva sem valószínű, hogy az ő kedvence is lehessek.

Orbán elhozta a post truth világát nekünk; ez a beállítás pont annyira igaz, mint az, hogy a brüsszeli szankciók tesznek tönkre minket és az orosz agresszióról és a putyini háborús bűnös vezetés felelősségéről egy szót sem kell ejteni.

És miután a “mi” logikánk szerint a szabadságharc és a béketárgyalás – amint arra Orbán rámutatott – “az nagyjából egy helyen van”, már lelki szemeimmel látom, amint Rákay Philip újraforgatja “minden idők legnagyobb magyar fimjét”...

Ma összefogtak a különböző iskolákban, különböző városokban szerveződő diákcsoportok és megalakították az Egyesült Diák Frontot! Az egyik nagylány elmondta, hogy az a hatalom, amelyik fenyegető leveleket irogat, az tulajdonképpen fél. EDF!

Annyira összeaggódta magát, hogy a levelében most „elhibázott döntésnek” nevezi a történteket. Azaz a saját döntését. Miért, van ilyen. Ezt hívják lépcsőházi gondolatnak. Nekünk meg van időnk a lépcsőházban gondolkodni...

Gyerekkoromban az egyik kedvenc süteményem a rácsos linzer volt, anyám pazar rácsos linzereket sütött, jó sok házi lekvárral, dióval. Mikor bevonultam, látogatáskor anyám hozott rácsos linzert. A látogatás után szokás szerint kipakoltuk a körletben, amit kaptunk...

A 18 napilapból annak idején az angolokhoz tartozó győri Kisalföld és szegedi Délmagyarország kivételével a többit német befektetők privatizálták. Hajdani újságjaik most is eljutnak hozzájuk.