VERS/ZENE

Nekem már mindegy: pásztorbotom eltört; könnyű szalmán heverni, évezredek fáradalmát kipihenni. Mie mi-e totuna. Toiagul de păstor mi s-a rupt, E ușor să zaci pe paie. Să recuperezi osteneala mileniilor.

Idő-zárványok, nem tükrök ezek, / Ha rájuk néz a szem, múlt századot lát, / Míg azon munkál mögöttük kezed, / Hogy elkapd süllyedő fantomoknak árnyát.

Akár gyerekről, akár kutyáról van szó, / ugyanolyan olcsó az élet. Hirtelen lement / az ára. Jól öltözött halottak mindenfelé. / Hiszen ez a huszonegyedik század. / Igen, mondom, így igaz. Megpróbálok / megrázó verset írni. Legalább egyet.

A tiltakozástól el fogsz jutni a beletörődésig. Nem arról van szó, hogy megalkuszol, csak felméred a lehetőségeket. (...) Ó, micsoda önhittség, hogy nem fogod megszokni! Kivéve, ha megölheted, aki sír. Ha lepuffanthatod, aki jajgat.

Igaz, tudunk harcolni mind! / De nem akarjuk, hogy megint / tengernyi hős vérezzen el /gyászos hazai téreken. / Kérdezz meg minden jó anyát, / hallgasd meg hitvesem szavát, / s már szíved is felelni tud: / akar-e Moszkva háborút.

De ma már tudom, hogy a pátosz mellé kell az irónia is. És inkább öniróniára lenne szükségünk, mint önsajnálatra, abból túl sok volt az elmúlt száz évben. Azt a tankönyvet egyébként három év múlva betiltották, igazság szerint nem Márai Sándor, hanem Illyés Gyula miatt.

Kinek kell új föld? Minek feldúlt határok? / Itt megleszünk jól magyarok s románok! / Tudunk mi szót, népeink java, szépe / együtt élt-halt sok évszázad ölébe! / Hát béke, béke, az kell nekünk, béke! / Ez az élet óvója, menedéke!

Az itt közölt vers a Contemporanulban jelent meg S-a spulberat címmel; az idős Arghezi kérdező és önmagával viaskodó lírai magatartásának valamennyi pregnáns jelét viseli.

Az ilyen áron megszülető, vérben fogant győzelemmel a humanista lélek nem tud azonosulni: „de nem győzelmi ének az énekem / érctalpait a tipró diadalnak / nem tisztelem én / sem az önkény pokoli malmát.“

Il parla à la terre, / Parla à la lumière. / La terre lui cria: / „Je ne te connais pas.”
Beszélt, beszélt a földhöz, / Beszélt a fényözönhöz, / A föld neki így felelt meg: / „Én téged nem ismerlek.”