VERS/ZENE

"Sokszor szerettem volna nekik odakiáltani, mikor a nagy kurázsinkat magasztalták és félelmetes harckészségünkről dithirambusokat zengtek: szemfényvesztés az egész! Ti azt hiszitek, hogy én vad oroszlán vagyok, pedig én csak Zuboly vagyok, a takács!"

"... elhiteti velünk, hogy egyszerű érzelmet közöl, de közben tudatunk, féltudatunk olyan mezőit érinti fényeivel, árnyaival, amelyekről ugyancsak nehéz volna racionálisan értekezn."

Az orosz Wikipédiából kiderült: nem népdal-eredetű, nem is cári idők romáca; szövegírója egyértelműen ismert (Iszakovszkij), az elterjedt muzsika hangszerelője pedig az ugyancsak ismert Blantyer...

Az eredeti szimplista, statikus Az Ősz helyett Kazinczy A közelítő tél címet javasolja. Telitalálat! Ugyanis e cím egy olyan vers élére kerül, amelynek képi anyagában benne foglaltatik az időnek az az örök, romantikus sodrása, amely a tavasz-nyár díszeit görgeti maga előtt a megsemmisülés felé.

Pestről összesen tizenkét barát, tisztelgő utazott le a temetésre. Illyés Gyula, a nagy ifjúkori barát, és Kozmutza Flóra, a nagy szerelem nem tette tiszteletét, mert bár tagadták, mindenki tudta, hogy ők '37 nyarától már egy párt alkottak...

„A Házsongárdi kalauz című vers ‒ az egyéni elmúlás szemléletes képét nyújtva mindvégig ‒ zárlatában az individuális beállítás nyelvtani egyes számát úgy tudja a közösségi általánosság többes számának tájékozódási horizontjára átemelni, hogy igazsága, érvényessége történetfilozófiaivá szilárdul.”

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. / Csúf, de te gyönyörűnek találtál. / Végig hallgattad mindig, amit mondtam. / Halandóból így lettem halhatatlan.

A versnyelv szikár ereje. A stiláris elegancia és az egzisztenciális súlyok. Képek, szószerkezetek, hangnem és hangulat. És a szelíd szeretet-központúság – mely képes kényelmetlen didaxis nélkül aranyport előállítani, úgyszólván rozsdából.

Ieri în Paris se furișase Toamna, / Pe Saint Michel se strecura la vale, / În caniculă, pe sub frunziș tăcut / Și m-a-ntâlnit în cale.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé / S Párisból az Ősz kacagva szaladt. / Itt járt, s hogy itt járt én tudom csupán / Nyögő lombok alatt.