VERS/ZENE

Akár gyerekről, akár kutyáról van szó, / ugyanolyan olcsó az élet. Hirtelen lement / az ára. Jól öltözött halottak mindenfelé. / Hiszen ez a huszonegyedik század. / Igen, mondom, így igaz. Megpróbálok / megrázó verset írni. Legalább egyet.

A tiltakozástól el fogsz jutni a beletörődésig. Nem arról van szó, hogy megalkuszol, csak felméred a lehetőségeket. (...) Ó, micsoda önhittség, hogy nem fogod megszokni! Kivéve, ha megölheted, aki sír. Ha lepuffanthatod, aki jajgat.

Igaz, tudunk harcolni mind! / De nem akarjuk, hogy megint / tengernyi hős vérezzen el /gyászos hazai téreken. / Kérdezz meg minden jó anyát, / hallgasd meg hitvesem szavát, / s már szíved is felelni tud: / akar-e Moszkva háborút.

De ma már tudom, hogy a pátosz mellé kell az irónia is. És inkább öniróniára lenne szükségünk, mint önsajnálatra, abból túl sok volt az elmúlt száz évben. Azt a tankönyvet egyébként három év múlva betiltották, igazság szerint nem Márai Sándor, hanem Illyés Gyula miatt.

Kinek kell új föld? Minek feldúlt határok? / Itt megleszünk jól magyarok s románok! / Tudunk mi szót, népeink java, szépe / együtt élt-halt sok évszázad ölébe! / Hát béke, béke, az kell nekünk, béke! / Ez az élet óvója, menedéke!

Az itt közölt vers a Contemporanulban jelent meg S-a spulberat címmel; az idős Arghezi kérdező és önmagával viaskodó lírai magatartásának valamennyi pregnáns jelét viseli.

Az ilyen áron megszülető, vérben fogant győzelemmel a humanista lélek nem tud azonosulni: „de nem győzelmi ének az énekem / érctalpait a tipró diadalnak / nem tisztelem én / sem az önkény pokoli malmát.“

Il parla à la terre, / Parla à la lumière. / La terre lui cria: / „Je ne te connais pas.”
Beszélt, beszélt a földhöz, / Beszélt a fényözönhöz, / A föld neki így felelt meg: / „Én téged nem ismerlek.”

VÉDTELEN VAGY A VERSBEN,
VALAMI TISZTÁN MÁS ÁLLAPOTBAN.
MINDENTŐL MESSZE, MINDEN KÖZEPÉBEN.
BÁRMI ELÉRHET HOZZÁD, MEGTÁMADHAT.
LEGELÉBB A KÖLTŐ.

când aveam piesa nu aveam decorul / avem decorul ne lipseşte piesa / ce rege se mai culcă azi cu fie-sa / pentru ca să se lamenteze corul?

ha drámánk van, hát hibádzik a díszlet, / ha díszletünk van, a drámánk hibádzik – / saját lánya ma mely királynak pázsit / hogy a kórus szakassza meg a szívet?