VERS/ZENE

Az eredeti szimplista, statikus Az Ősz helyett Kazinczy A közelítő tél címet javasolja. Telitalálat! Ugyanis e cím egy olyan vers élére kerül, amelynek képi anyagában benne foglaltatik az időnek az az örök, romantikus sodrása, amely a tavasz-nyár díszeit görgeti maga előtt a megsemmisülés felé.

Pestről összesen tizenkét barát, tisztelgő utazott le a temetésre. Illyés Gyula, a nagy ifjúkori barát, és Kozmutza Flóra, a nagy szerelem nem tette tiszteletét, mert bár tagadták, mindenki tudta, hogy ők '37 nyarától már egy párt alkottak...

„A Házsongárdi kalauz című vers ‒ az egyéni elmúlás szemléletes képét nyújtva mindvégig ‒ zárlatában az individuális beállítás nyelvtani egyes számát úgy tudja a közösségi általánosság többes számának tájékozódási horizontjára átemelni, hogy igazsága, érvényessége történetfilozófiaivá szilárdul.”

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. / Csúf, de te gyönyörűnek találtál. / Végig hallgattad mindig, amit mondtam. / Halandóból így lettem halhatatlan.

A versnyelv szikár ereje. A stiláris elegancia és az egzisztenciális súlyok. Képek, szószerkezetek, hangnem és hangulat. És a szelíd szeretet-központúság – mely képes kényelmetlen didaxis nélkül aranyport előállítani, úgyszólván rozsdából.

Ieri în Paris se furișase Toamna, / Pe Saint Michel se strecura la vale, / În caniculă, pe sub frunziș tăcut / Și m-a-ntâlnit în cale.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé / S Párisból az Ősz kacagva szaladt. / Itt járt, s hogy itt járt én tudom csupán / Nyögő lombok alatt.

„Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, »zsidó felekezetű« vagyok ma is (…), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem »szellemiségem« és »lelkiségem« és »költőségem« meghatározójának.”

A Kővadászok a hűség fiai, / Közéjük állni: sem dics, sem botorság. / Ti, akik valaha pipacsok voltatok, / Tudjátok, milyen egy vérben ázó ország.
Talán még annyit: ez itt nem vetés, / Ez az egyszerű, kedves lándzsaerdő. / Amikor még pipacsok voltatok, / Nem tudhattátok: ez a kor is eljő.