Papp Sándor Zsigmond: Népszabadság-beszélgetés Péterfy Gergellyel

Papp Sándor Zsigmond: Népszabadság-beszélgetés Péterfy Gergellyel
"Kísérletképpen megírtam néhány archaizáló bekezdést, de röhögnöm kellett rajta. Nem akartam az olvasót eltávolítani a tárgytól, hiszen valóban abban hiszek, hogy ez rólunk szól, a mi testünkről, azokról, akik bennünket akarnak a sarkuk alatt tudni, minket, nőket, feketéket, parasztokat és írókat."

Stumpf András nagyinterjúja Lendvai Ildikóval

Stumpf András nagyinterjúja Lendvai Ildikóval
Ma már akár öt-hat generációra meghatározza az embert Magyarországon, milyen társadalmi csoportba születik. Sőt, már az is, földrajzilag hova született. Még a Horthy-korban is nagyobb volt a mobilitás: ott például az egyházaknak volt ilyen szerepük, ők emelték ki olykor a szegénysorból a tehetségeket.

Ürge-Vorsatz Diána: Szép nyugodtan megsülünk

Ürge-Vorsatz Diána: Szép nyugodtan megsülünk
Nem azt akarom mondani, hogy azonnal kommunista forradalomra van szükség, de az biztos, hogy a túlzott társadalmi egyenlőtlenségek, a mélyszegénység felszámolását, és egy új, klímabarát környezet, fogyasztási struktúra kialakítását csak együtt lehet megoldani. Ehhez pedig egy jobb gazdasági, üzleti rendszerre van szükség.

Markó Iván: A maximum alatt nincsen semmi

Markó Iván: A maximum alatt nincsen semmi
A tehetségével nagyon sok ember visszaél. Ez nagy bűn. A tehetséggel nagy emberi felelősséget kell vállalni. Mitől férfi egy férfi? Nem attól, hogy milyen a potenciális képessége, hanem attól, hogy a szeretetteiért felelősséget vállal.

Markó Béla: Más ország, más himnuszok

Markó Béla: Más ország, más himnuszok
Egyetértünk-e Kölcseyvel abban is, hogy „Megbünhödte már e nép / A multat s jövendőt”? Vagy mégis tudatában vagyunk, hogy a jövendőt csak elherdálni lehet, előre megbűnhődni nem, bármennyire is lenyűgöző a költő múltat, jelent, jövőt egybemarkoló pátosza?