A HÉT50

A filmidő akkor is fikció, ha – mint nem egy film esetében meg­történik – a vetítési idő „egyenlő” a cselekmény reális idejével, s ez még a képekben szereplő órák se­gítségével vagy időszakaszok pontos jelölésével alá is van húzva.

Jelentkezik egy új tényező is: változik az író viszo­nyulása a valósághoz, hozzáállása a lét reálisan fontos kérdéseihez. Menekül a nem-valóság hínárjá­ból, absztrakciók fojtogató ködéből, a talajtalanságról, ahol nincs tovább, csak elsüllyedni lehet.

Hogyan lehetne segíteni ezen a helyzeten? Meglehet, könnyebb egy házat megépíteni, egy megfelelő hangulatú teret vagy helységet a gya­korlatban is megkomponálni, mint azt szavakban leírni, vagy megbírálni. Nem is beszélve az elgondolások raj­zi kifejezéséről (amely bizony még sok szakembernek is nehézséget okoz!)

A „lemaradottság önkínzó tudatá­ból” erőt merítő tudósok és írók etikuma ez, a „hasznos tudomány­művelés”, a hamisíthatatlan alkotómagatartás, az emberi haladás je­gyében.

A Fe­kete kolostor szerzőjét is szívósság és mély erkölcsiség jellemzi. És tehetsé­ge és széles körű műveltsége segítet­te. Így születhetett meg a Fekete kolostor, így lehetett azzá a könyvvé, melyet nem fenyeget a feledés veszélye.

Hervé Bazin, az Akadé­mia alelnöke ezért java­solja: ne osszák ki a díjat, ha nem akad arra érdemes mű; szüntessék meg a Párizs-központúságot, és esetenként tüntessenek ki a francia nyelvterület bármely vi­dékéről származó alkotást.

Sem szobrot, sem templomot, sem címert, sem fegyvert nem lehet meggyalázni sem pennával, sem mázolóecsettel, sem moslékkal, sem sértő szóval. A káromlásnak csak egy módja van: a bensőnkben megfogadott eszmék oltárán áldozni.