A HÉT50

Minden oktatás célja és értelme – azt hiszem – így foglalható össze: 1. széles körű érdeklődés kialakítása 2. a lényeges és a lényegtelen elválasztásához szükséges képesség kialakítása. Ez utóbbi az információk tömegében való eligazodás képességét is jelenti. Mind gyorsabban változó világunkban a fejlődés legerősebb fékezője nem az anyagi eszközök hiánya, hanem az a tény, hogy a társadalom tagjai nehezen alkalmazkodnak az új megfelelő befogadásához.

Flaubert első- és másod- és tizedsorban egyaránt és kizárólag író. Gondjai-bajai szinte kivétel nélkül műhelygondok, érzelmei mindig készülő vagy alig elkészült műveket lengnek körül. Az irodalom tölti ki magán- és közéletét.

Ezt az általánosabb elnevezést használnám az alábbiakban tudományos ismeretterjesztés vagy tudománynépszerűsítés helyett. Áttanulmányoztam A Hét kerékasztalának beszámolóját. A megbeszélés meglepően eredményes volt.

Közhelyszerűen hangzó megállapítás, de érvényét nem vonom kétségbe: nem mindig az időszerű az értékes. Az akadémizmus valahogy mindig bezárja magát saját rekeszébe. És végül is, honnan tudjam az ismeretáradatban, hogy mit fog a jövő a tudományos ismeretek közül értékessé kristályosítani? Erre nincs mérce.

Egyebekben azonban a közösségi erkölcs és a tiszta értelem illúziótlansága hat Méliusz szellemi birodalmában. „Egy más kávéházat irodalmunk számára! A mai minőségű demokrácia korszerűen európai légkörét akarjuk, illúziótlanságot, ésszerű nem-alkalmazkodást az önmagunkat szüntelenül újraszülő – vagy visszavető – ellentmondásokkal elkerülhetetlen írói szembesülésben.”