A HÉT50

Pá­ratlan dialektikus érzékkel fedezi fel, hogy a fasizmus keresi ugyan a tömegek kifejezési formáját, ám azok révén megakadályozza a tulajdonviszonyok megváltoztatását. A fasizmus „üdvösnek látja, hogy a tömegek kifejezési lehetőséghez (de az isten szerelmére, ne jogaikhoz!) jussanak”.

A vitában két eltérő álláspont kristá­lyosodott ki; az egyiknek a hívei előnyben része­sítik a hangsúlyozottan technikai (nyelvészeti, sze­miotikai, strukturális) eljárásokat, míg a másikéi azt ajánlják, hogy ezeket az eljárásokat kapcsolják össze egy összesítő filozófiai szemlélet érvényesítésével.

A vastorony aljában elhelyezett bódék egyikéből, a francia nők jellegzetesen dallamos, megkapó hanghordozásában szólítanak meg: – Monsieur, négy frank egy Eiffel-torony. – Köszönöm. Drága…

Az embernek szüksége van izgalomra, kihívásra, és egy gazdag társadalomban minden könnyen elérhető. Az unalom veszélyes, ugyanis könnyen arra késztetheti a társadalmat, hogy az izgalmat – fele­lőtlen és tudatlan vezetőket követve – politikai kalandban és katasztró­fapolitikában keresse.

Együtt játszottam a nagybányai Bohonyival. Borzalmasan nagy tehetség volt. Ha itt marad, most ő is válogatott lenne. De hazament és elsüllyedt a B-osztály nagy olvasztókemencéjében.

rohamosan növek­szik az ember szellemi erejének igénybevétele, és ahhoz, hogy az ember ilyen körülmények között helyt tudjon állani, fejlett intellek­tusra és erős motivációs erőforrá­sokra (belső mozgatórugókra) kell támaszkodnia.

A német fasizmus hata­lomratörése után Párizsba emigrált. Franciaor­szág lerohanásakor, 1940-ben Spanyolország felé menekülve, valahol a Pireneusokban, önkezével vetett véget életének.