A HÉT50

Amikor Nobilét az 1928-as sikertelen északi-sarki expedíció után Olaszországban perbe fogták, a vádak között még az is ott szerepelt, hogy Amundsen dicsőségére vágyott. Amilyen rosszindulatú ez a vád, éppen olyan primitív is.

Valósággal szel­lemes, üde színfolt volt a hasonló „csatajelenetek” anatómiai egyhangúságában a Stranger in the Night című (közelképektől mentes) hol­land kisfilm, amely legalább a közelképeket kerülte...

A huszadik század epikájában 1901 és 1971 közt – akár regény-modellekben, akár műstruktúrákban, akár műalkotás-rétegvizsgálatokban gondol­kodunk – két teljességgel másnak, illetve ellentétes­nek minősíthető írói szemléletmód, alkotó módszer, mint a Prousté és a Hemingway-é, nincsen.

Kommunista tevé­kenységem miatt a fasiszta ügyész kötél általi halált kért számomra a katonai törvényszéktől. Én pedig örültem, hogy életfogytiglani börtönbüntetéssel megúsztam a pert. Ami a két esemény között történt, az az én igazi életem.

Miért ne virágozhatna ki nálunk is ez a mű­faj? A zenés szatíra az agitáló politikus színház nagyszerű fegyvere lehetne. Csak egy kis bá­torság, vállalkozási kedv kellene hozzá, no meg az, hogy színházaink szervezzék, bátorítsák ezeket a kezdeményezéseket.

A Secolul 20 megindulásától kezdve elsőrendű feladatának tekintette, hogy a század irodalmának legjelentősebb íróit, legértékesebb alkotásait mu­tassa be; egy olyan időszak után amikor a tájékozódás rendkívül korlátozott volt, szükségessé vált, hogy pótoljuk a kiesést.

Mi ragadta meg Karácsony Benőt az orosz irodalomból? „A viták, a hármas nevek, a hóviharok, az avas kucsmák, a lélek bősége és lágysága.” Dosztojevszkij csak az első oldalon nevezi hősét Alekszej Fjodorovics Karamazovnak.

Hiszen ez a Forrás-sorozat ma már szerzőiben: Forrás-nemzedék. Ez az 57 könyv szerkesztői felelősségvállalásról is vall, nem csak műfaji megoszlásról, s ma már száznál is jóval több, hisz ami újat hozott e nem­zedék tagjainak első kötete, foly­tatták a továbbiak.