A HÉT50

A franci­ák kiállításán, ha alaposan néztük terveiket, világossá vált ugyan, hogy az autóforgalmat lassan és szívósan föld alatti munkára ítélték, de igazából azt véstük még inkább emlékezetünkbe, hogy Párizs gyönyörű volt, az most, és persze, hogy az is lesz.

A harmadik emeleti blokklakás ajtaján szerény tábla jelzi: Dr. Glück Endre – orvos, mintegy figyelmeztetve a tulajdonost, hogy immár ismét betegeket gyógyít, miután több mint tíz esztendeig kizárólag „laboremberként" működött,…

Egy francia pszichológus ezt a vá­laszt kapta egyik „alanyától” kutató-ankétja során: „A színházban mindig megmaradok annak, ami vagyok: saját magamnak. A moziban viszont feloldódom mindenféle lényben és dologban.”

Valójában Kahlau a brechti balladatípust építi tovább. Akár Brechtnél, itt sem uralkodó az a bizonyos homály, a véres dráma vagy a tragikus összecsapás, de megmarad a versben elmondott történet, az epikus mag, és a történet kibontása mindig ironikus.

Szabó T. Attila „műhelyében” közel fél évszázados lankadatlan, céltudatos fára­dozás eredményeként úgyszólván titokban, csendben felépült egy pompázatos arányú életmű, melynek igazi jelentőségét és értékét most, a Válogatott tanulmányok, cikkek egymás után megjelenő köteteinek fényénél kezdjük értékelni valóságosan.

Mi egy tér? Épületekkel körülvett térség? Városrendészeti egység? Emlékeim, azok, amelyeket itt lejegyeztem és azok, amelyek még valahol ott kavarognak bennem, többről, másról tanúskodnak…

Nemcsak annyival vagyunk szegényebbek, amennyit elvesztünk, hanem annyival is, amennyit nem nyerünk el. Ezért örülök még az olyan nagyon-nem-szeretem „műfajnak” is, mint a szöveggyűjtemények és antológiák, ha rést ütnek nem-ismerésünknek minden idővel dacoló falán.

Az Úr viszont így válaszol: – Neked mindegy, mi történik a várossal, te nem akarsz egyebet, mint hogy igazad legyen. Pusztán ezért kell hát a városnak elpusztulnia, mert te megjósoltad, hogy el fog pusztulni…

E sorok írójának van oka a bánatra és elérzékenyülésre. Konsza tanár úr nélkül sohasem lett volna belőle mikós diák, s úgy élete egészen másként alakul; azt az utat járná minden bizonnyal, amelyet parasztősei előtte kitapostak.

Egy hónappal ezelőtt nálam járt Charles Snow, beszélgettünk erről. Egyetértettünk abban, hogy a „két kultúra" – a természettudományos és humán kultúra – közötti távolság csökkenőben van; legalábbis a „Snow-féle olló” nem nyílik tovább.