Rónay Tamás: A piszkos kampány ára

A fogadási piacokon Janez Jansa pártja abszolút befutónak tűnt, mégsem nyert. Az előrejelző piacokon mozgó hatalmas összegek nem a választói akaratot, hanem a tőke várakozásait tükrözik, amelyek sokszor köszönőviszonyban sincsenek a politikai valósággal.

Pereli a Trump-kormányt a leendő budapesti nagykövete cége

Pereli a Trump-kormányt a leendő budapesti nagykövete cége
Landa egyébként republikánus. A jelölés nem okozott osztatlan örömet még a republikánusok körében sem, a lap szerint ez az oka annak, hogy még nem történt meg a meghallgatása a szenátus külügyi bizottságában, ami nélkül nem indulhat Budapestre.

Szabó Bence: Elég megterhelő volt az elmúlt két nap

Szabó Bence: Elég megterhelő volt az elmúlt két nap
Hallott olyan esetekről, mikor menesztettek ügyészt, mert nem akart „bizonyos személy ellen” vádat emelni egy olyan ügyben, amit a sajtóban nyomon lehetett követni. Olyan bűnügyi vezetőről is tud, akit egy másik, sajtóban nyomon követhető ügy miatt bocsátottak el

Puzsér Róbert: A világvége késik, de nem múlik

Puzsér Róbert: A világvége késik, de nem múlik
A világ drasztikusan átalakul, a fogalmak, amelyekkel az emberiség az idők kezdete óta leírja a valóságot, rohamosan veszítik el jelentésüket, a kultúra szövete felbomlik, a társadalmak atomizálódnak, és az emberiség a közösségi média polarizáló közegében őrjöngve szektásodik.

Ficsor Benedek: A biztos választás

Bezárták a Népszabadságot. Mészáros Lőrinc okosabb lett, mint Mark Zuckerberg. A letelepedési kötvénnyel kiárusították az országot, cserébe jól meggazdagodtak. Megfutamodtak az olimpiai népszavazás elől. Közpénzből központosították a propagandát.

Szűcs R. Gábor: Van még lehetőség

Hegedűs István hadnagy , az egri vár árulója egy ukrán várőr titkos arája volt. Magyar Péter V. Zelenszkij törvénytelen leánygyermekeként született Belgorod és Külgorod határán, egy késő őszi nyáréjszakán, mikor reccsent a deszkaspalánk.

Konok Péter: Midász a szamárfülét hátránynak érezte

A történet persze úgy is folytatódhatna, hogy Midász felégette a mezőt, felégette teljes országát, csóvát vetett a világra, viaszt öntetett az emberek fülébe, hogy ne halljanak, és kócot tömetett a szájukba, hogy ne beszéljenek. És utána letartóztatta a borbélyt...