Csiki László: Bevezetés a hétköznapokba

Hervay verseinek szerkezeti, érzelmi alakulására más, világirodalmi példákat és okos idézeteket is felhozhattam volna. De éppen Hervay a bizonyság rá, hogy nem feltétlenül az az okos, aki filozófiai terminusokban beszél, megteszik azt a hétköznapi szavak is.

Szász János: Notesz

A halálosan beteg Neruda még teljesen eszméleténél volt, amikor a rádióból értesült Allende haláláról. „Ez a hír megsemmisítőleg hatott rá – írja Matilde Urrutia-Neruda. – Ez ölte meg, igen ez a hír ölte meg.”

Tabák László: Fegyverhamisítók

A readdingi (Anglia) egyetem tudós professzorai behatóan tanulmányozzák „a bumeráng visszarepülésének törvényét”. Az ember egyik legrégibb fegyverének működési elvét nem könnyű kideríteni, de úgy látszik, érdemes. Persze nem a bumeránggyártás fellendítése a cél

Czégeni József: A kulcsból következtetni a zárra

Szent-Györgyi és munkatársai a hallucinogének (például az LSD vagy a fenotiazinszármazékok) hatásmechanizmusának vizsgálatánál feltételezték, hogy az abnormális pszichikai viselkedést ezek jó elektronleadó tulajdonsága okozza.

I. K.: Élet és harc az areálban

Mire való akkor az agresszió? Lorenz és iskolája erre is választ ad: az agresszivitásra minden élőlénynek feltétlenül szüksége van, hiszen azonos fajhoz tartozó élőlények egyenletes elosztását biztosítja az élettérben. Nem lesznek üres territóriumok és túlzsúfolt territóriumok.

Puzsér Róbert: A varsói gyors

Puzsér Róbert: A varsói gyors
Azoknak, akik nem a balliberális kurzus, hanem a magyarság érdekeit tekintik elsődlegesnek, érdemes tudomásul venniük, hogy a változás vagy a varsói gyorssal érkezik, vagy további késése beláthatatlan idejű lesz.

Becsky Andor: A kolozsvári lány

Becsky Andor: A kolozsvári lány
A kolozsvári lány neve Eisler Klári; apja a kolozsvári neológ izraelita egyház főrabbija, dr. Eisler Mátyás, Kolozsvár akkori értelmiségének egyik haladó képviselője, a húszas évek vitarendezvényeinek állandó részvevője.

Gálfalvi Zsolt: Fogy a virág, gyűl az iszap

"Azon a sírhanton, amely alatt Erdély legszebb és legjóságosobb emberpárja nyugszik, a lelkembe vésődött mélyen: Az a rendeltetésünk, hogy minden rágalom-fagytól, hazugság-jégesőtől és gyűlölet-árvíztől való félelem ellenére is vessünk… vessünk… vessünk szüntelenül."