J. Nagy Mária: Muzsikáló érzékek

„A szinesztézia nem más, mint különböző érzékterületekről való szemantikailag összeférhetetlen nyelvi elemek szintaktikai kapcsolata” – olvashatjuk a jelenség felismerését és funkcionális érdekű jellemzését egyaránt megkönnyítő meghatározást.

Szász János: Év végén, esztendő kezdetén

Szükség van-e még a szépirodalom vagy az írásművészet tanúságtételére is? Ha eleddig minden korkérdéssel megbirkózott az irodalom, csak e századvég ne verne művekké váló visszhangot?

Török Sándor: Herman Ottó példája

Tudományos munkája mellett aktívan politizált; rendkívül érdekli a művelődéspolitika. Harmonikusan egyesíti a tudóst a népművelővel: tudományos ismeretterjesztő előadásait, művelődéspolitikai beszámolóit tízezrek hallgatták nagy érdeklődéssel.

Szemlér Ferenc: Egy pillanatra…

Moszkva egyik új negyedébe költözött éppen másik lakásba. Kedves kísérőnkön kívül ezért jött velünk Vinokurov is – másként nem bukkantunk volna rá a sok egyforma épület között, amint az manapság mindenütt a világon gyakran megesik.

Cseke Gábor: Majdnem krimi

Krimit szimatolok. A fiút kitették túlnan , s tán nem is dolgozik, csak a szüleit hintáztatja? S közben valahol – De hol? És honnan veszi a pénzt félhavonta? Az anyjának becsülettel elszámol… Bandába keveredett? Jó volna elkapni a „tettest“.

Tabák László: Zseniális közemberek

Éppen tegnap olvastam ugyanis, hogy új csillagot fedeztek fel a Sagita csillagképben. A tudományos esemény hőse egy japán könyvtáros, műkedvelő csillagász. Természetesen nem szerepel semmiféle, a tudósokat nyilvántartó jegyzéken, ő és sokan mások csak úgy mellékesen zseniálisak

Ágopcsa Marianna: Érzékeny játék – komputergrafika

Ágopcsa Marianna: Érzékeny játék – komputergrafika
Emberi képmások vagy hétköznapi tárgyak (például telefon) „jelrendszerutánzatai”, finom színharmóniájú kompozíciók, fekete-fehér, erőteljes szerkezeti hatásokra alapozó grafikák. Még a komputerművészet nyelvére „átírt“ Mona Lisa is megtalálható itt.

Katona Ádám: Pentaton metszetek

Katona Ádám: Pentaton metszetek
Érdeme, hogy gyönyörködtet, szépet mer alkotni, amikor a kordivat olykor a rútat követeli, mer harmonikus lenni, amikor a diszharmónia a „modern“. Mégsem primitív, legfennebb nemesen archaikus. Férfias zenét, gordonkabúgást, másutt gúnyosan vidám klarinétsikolyt hallok ki munkáiból

Majtényi Erik: Műhelytitok

Olvasom, hogy a legtávolabbi ismert égitest húszmilliárd fényévre van tőlünk. Meg hogy galaxisunk nagyobbik átmérőjének hossza százezer fényév. Ezeken belül a mi Napunk közepes nagyságúnak számít. A Nap már igazán macskaugrásnyira van tőlünk