Majtényi Erik: Útjelző egy világ felé

Így vált Eminescu útjelzővé az én ifjúságomban: útjelzővé egy nép és egy nyelv felé, útjelzővé egy világ felé, az emberség felé – sajátosan mély, sajátosan önmarcangoló, sajátos vallomású, és épp ezért az egyetemest kifejező emberség felé.

Muhi Sándor: Szodoray-Parádi Hajnal

Muhi Sándor: Szodoray-Parádi Hajnal
Szodoray-Parádi Hajnalt elsősorban szobrászként, tanárként ismerik a szatmáriak, bár az utóbbi időben, valószínűleg a műkedvelőkkel való szorosabb kapcsolat, alkotótáborok hatására egyre több festményt, rajzot is készített és állított ki

Huszár Sándor: Leveleket bontogatva

Kicsik és nagyok, aktív zsenik vagy soros zsenijelöltek ösztönösen kaptuk fel a fejünket arra, hogy itt az olvasó véleménye hangzik el. Mert nem hiszem, hogy akár az orvost jobban érdekelné a pacientúrája, mint amennyire minket, tollforgatókat érdekel az olvasó.

Csiki László: A nagy Déry – kicsiben

Déry ravaszul épít arra, amit a bevezető írója „megszépítő hagyományos felfogásnak“ tart a gyermekek és az öregek megítélésében. Hogy tudniillik egyiket sem igen veszik igazán emberszámba, a felnőttek önhitt világában csak az erőseknek van létjogosultságuk.

Marosi Barna: „Én is ott lennék“

Úgy adódott, hogy most két emberöltő múltán leültem a karosszékébe, válogatni kezdtem könyvtárának roncsai között, belelapoztam az általa kivágott és eltett újságokba, folyóiratokba, beleolvastam a cikkeibe, kézirataiba, kezembe került könyvtárának katalógusa.

Szász János: Modern költők

A tűz már ott lobogott a lámpa lángjában is, de a költők még nem érzékelték, hogy az egymásba tűnő, lágyan lengő érzelmekből szőtt világot egyszer és mindenkorra fölperzseli majd a világháború pokoltüze.

Majtényi Erik: Halhatatlan folklór

Fölásták a kertet széltében-hosszában, jó mélyen, és nem is egyszer, de a megígért kincsnek csak nem akaródzott előbukkannia. Végül csak beleuntak, s ha már úgyis fel volt ásva a kert, bevetették. Olyan termést is hozott, mint még soha.

Muhi Sándor: Akinek inge…

Muhi Sándor: Akinek inge…
Egyértelmű, hogy emberileg, szakmailag jobbak, nélkülözhetetlenebbek, felsőbbrendűek voltak és maradtak nálunk, mivel nekik már a kilencvenes években volt bankkártyájuk, laptopon nézték a tévét, és nem csak az előszobában, hanem a farzsebükben, valamint a táskájukban is csengett a telefon.