VÉLEM ÉN

Itthon Orbán elmulasztotta aktiválni az európai normák tiszteletben tartását, így minisztere hiába ment. Pedig előtte még - nyilatkozata szerint főnöke tudtával - a néppárti tagság helyreállítását sem tartotta kizártnak. Ma már erről rezignált lemondással beszél.

Amit valószínűleg anélkül is éreztünk: a magyar történelem legbőkezűbb és legfelelőtlenebb választási osztogatásával vegyített háborús propaganda sokkal többet hozott a Fidesz konyhájára, mint bármi, amit az ellenzék csinált vagy nem csinált.

Örök titok, miért éppen nekem tette fel a kérdést: talán összetévesztett valamelyik amerikai kísérőjével? Körülöttem viszont elszabadult a pokol. Elsőnek a Fehér Ház amerikai tudósítói hada rohant le, mit beszélt velem az elnök, aztán a többi kollégák.

A csúcson nem vitatták meg a hatodik szankciós csomag minden elemét, csak a lényeget, az orosz olajimport betiltását, amihez képest Kirill megbüntetése jelentéktelen kérdés, és ezt a nagykövetekre hagyták. Vagyis a hallgatás nem volt beleegyezés.

Szerencsére válogathat a módszerekben. Megbuktatja az egyik ékverőt, az agresszor Putyint. Vagy a másikat, a legjobb magyar tanítványát, az EU-n belül utolsóként kitartó hű támogatóját. A biztonság kedvéért mindkettőjüket.

Bizony mondom néktek, kedvére van a Spirit FM szent együgyűsége, így hát magához ölelte míg világ a világ, mert látá, hogy az egykor volt farkas a jelenbéli báránnyá házicirmosodott (vagy mi). S látá az Atya, hogy jó, s elválasztá a sötétséget a világosságtól.

Marx úr annak idején, a kapitalizmus működését tanulmányozva és leírva, megállapította, hogy a tőke oda megy, ahol jó megtérülés ígérkezik, és ezáltal profitot termel a befektetőnek. Van egy szint, ami fölött megéri befektetni.

Biztosan másoknak is feltűnt, hogy Orbán a háború kezdete óta még nem ejtette ki Putyin nevét. Soros Györgyöt volt képe háborús uszítónak nevezni, de azt az embert, aki ezt a kegyetlen háborút kirobbantotta, nem nevezte meg.

Diplomáciánk vérig sértett mindenkit, akitől valós segítséget remélhettünk, a keleti nyitásból pedig keleti bukás lett. Az újkeleti barátoktól pedig semmi jóra nem számíthatunk, legfeljebb kőolajra és földgázra, amihez ukrán vér tapad.

A helyzet jobb megértéséhez egy gondolatkísérletet ajánlok Olvasóimnak. Közismert, hogy az első világháborút követően Románia eredetileg a határait egészen a Tisza vonaláig szerette volna kitolni, azaz az egész Tiszántúlt Debrecennel együtt Romániához csatolni.