VÉLEM ÉN

A történelem meglehetősen összetett, kisebb és nagyobb cselekedetek hordalékából áll össze, a forradalmároknak is voltak hétköznapjaik, és a hétköznapi embereknek is voltak forradalmi tetteik. Emlékezni tehát sokféleképpen lehet...

Elsősorban sok honfitársamhoz hasonlóan ezután nem fogok osztrák kézben levő benzinkutaknál tankolni. Bosszút állok a romániai osztrák bankokon is: Raiffeisen, BCR – egy fityinget sem látnak tőlem, beérem azzal, hogy az OTP rabol ki.

Az EP eddig példamutatóan kezelte a botrányt, nem csak gyorsan és keményen lépett fel a korrupt képviselőkkel szemben, hanem átfogó vizsgálatot is indított és leállított minden olyan programot, ami Katar érdekei szerint alakult volna.

De miért érdeke Ausztriának, hogy például a nyugatra irányuló ukrajnai áruszállítmányok napokat vesztegeljenek a román–magyar határon? A válasz: ez nem Ausztriának érdeke, ez Oroszországnak érdeke!

A jövő elkezdődött – így szólt 2002-ben a Fidesz talán legsikerültebb választási szlogenje, aztán persze jól belebuktak. Most is új jövő kezdődik, de nagy kérdés, hogy ki fog ebbe belebukni. Nagy? Varga? Orbán? Az ország? Félek, hogy az utóbbi.

Lennon sem ért el semmit a békekampányával – azon kívül, hogy milliók röhögtek rajta, meg a feleségén, amint a békeharc jegyében hevernek egy ágyban. Hittek benne, hogy ez célravezető lesz. Nem lett az, de a hitük ettől még nem rendült meg.

Mi lehet demagógabb, mint az egyre rettenetesebb status quo elfogadásának rezignált indokai? Tehát: nem, nem kell elfogadnunk. Nem, nem kell belenyugodnunk. Nem a között kell választanunk, hogy börtönőrök legyünk-e, vagy rabok. Nem kell részt venni.

A cikk előzménye, hogy az 1939-es, második zsidótörvény kiszorította a gazdasági életből a vállalkozók egy részét. Akik keresztény ismerős, barát nevére íratták a javaikat, hogy mentesüljenek a jogszabály hatálya alól. Sokuk nem kapta vissza a vagyonát.

Persze lehet, hogy tényleg csak a nemzeti büszkeség munkált bennük. Mindenáron meg akarták őrizni dicső dobogós helyünket részint a korrupcióban, részint egy szomorúbb versenyben, amelyben az Unió második legszegényebb országa lettünk.

Mire nem képes a mi csodaszarvasunk!? Nyújtott mellső lábakkal szökken felfelé – ahogy amúgy visszaérkeznie kellene. Csak nehogy térdre bukjon vagy seggre essen, ha végül egyszer mégis talajt fog valahol.