VÉLEM ÉN

Marius Lulea, jelenleg az AUR első alelnöke, kiadott egy könyvet, amelyben azt írja, hogy az Antonescu-rezsim „megmentette” a zsidókat és jobbá tette az életüket a 40-es években. Könyve a Cărturești-ben is kapható.

A sokat emlegetett józan ész, valamint a gazdasági szakértők szerint a válságból való kilábaláshoz javítani kellene a termelékenységet, a digitalizációt, kezelni kellene a magas energiaköltségek problémáját. Szükség lenne az állam nagyobb szerepvállalására...

Ő éppen fordítva cselekedett: csak Putyinnal, az agresszorral beszélt erről, igen sajátos és visszás módon, Zelenszkijjel egyáltalán nem tárgyalt, de rögtön kijelentette, hogy "Zelenszkij egyértelműen elutasította a javaslatot".

Orbán Viktor politikai pályafutása két részre osztható. Fele részben ellenzéki politikus volt, fele részben miniszterelnök. Ellenzékben szabadabban, oldottabban, szellemesebben fogalmazott. Az újságírók kérdéseit még kihívásnak tekintette...

Szépséghibái nyilván voltak ennek az egymásraborulásnak, de az ország fejlődött, a bérek, nyugdíjak rohamtempóban nőttek, olyannyira, hogy az a költségvetést is földhöz vágta. A választások mégis tragikus eredményt hoztak...

Mondhatjuk (mondhatja bármelyik politikai tömb), hogy ez még kevés. De egyrészt máris sokkal több, mint amennyi gesztust mondjuk 2009-ben Orbán a nem a legszorosabban vele tartóknak tett (emlékszünk: "csak a Fidesz!").

Aprozár – mindenki így mondta. Az „aprozár” környékén mindig érezhető volt a friss/állott zöldség és gyümölcs jellegzetes illata/szaga. „Aprozár”-szaga volt. Az én generációm még 1990 után is, jó ideig az „aprozár”-ba járt zöldségért/gyümölcsért.

A következő évben ismét zsúfolt a templom, a pap bácsi megint mondta: – Jézus Krisztust a Gecsemáné kertben elfogák, megvesszőzék, majd keresztre feszíték. Erre felkiáltott a cigány: – Mééé ment oda a bibás, hát tavaly is ott kapták eeee!

Nevezett Otmar, mielőtt kinevezte volna önmagát herceggé, szerény tisztviselőként tengődött a nyugat-németországi Marburg városában, míg egy szép napon aztán észrevette, hogy a pénz egymagában nem boldogít. Mármint másokat...

Napjainkban országunk vezetői számára a betegségekkel küzdők, a rokkantak, nemkülönben az öregek csak bosszantó, felesleges, s ha lehetséges, eliminálandó terhet jelentenek. De ne feledjük, e megvetett népség is fejenként egy szavazattal bír!