Hargitai Miklós: Autonómia

Az Akadémiának ki kellett volna állnia akkor is, amikor hagyta, hogy az ország legrangosabb egyetemét politikai bosszúból, tudományos érvek nélkül kiakolbólítsák az országból. Meg akkor, amikor az MTA-t megfosztották az intézethálózatától.

Selmeci János: Igazság a paywall mögött (sincs)

Csak fel akartam kelteni a kedves hallgatók figyelmét valami meglepő, random dologgal, a statisztikáink szerint ugyanis a jegyzetek első öt másodpercében dől el, hogy valaki tovább hallgatja-e az Esti Gyorsot, vagy gyorsan átkapcsol inkább a Zebrádióra.

Gáspárik Attila: Tiborc keserű gondolatai a józan ész hallatán

Régóta különbséget tudok tenni a vallás és az egyház között. Szinte hetente találkozom panaszkodó lelkésszel, atyával, aki fogcsikorgatva hajtja végre a felülről jött politikai feladatokat. De mit csináljunk, mondogatják, nálunk szigorú hierarchia van.

Batka Zoltán: Igazi bűnbakok lesznek a magyarok

A határon túli magyarok fogják irgalmatlanul megszívni ennek azt alaknak a nagy száját. Még ha valaki lélekben készül is egy esetleges, valamikori revízióra, hát arról aztán kurva mélyen hallgatnia kellene az utolsó utáni pillanatig. És addig meg csöndben készülni.

Zöldi László: Sajtóterméknek nevezhető-e a Facebook?

Még a szerkesztőnek legjobb Facebook-szerző sem képes pontosan megítélni az írását. Hajlamosak vagyunk belepistulni a szövegünkbe, ezért volna szükség egy kívülállóra. Könnyen hibázhatunk, ha nincs „szűz szem” a családban vagy a baráti körben.

Szénási Sándor: Tervek jövőre

Jöhet-e az őszre nyár, vagy bármi, ami nem a tél? O.V. az amerikai választás után azt mondta: „Számos tervünk van, amiket Trump elnök úrral a következő évben végre tudunk hajtani.” A Föld forgásának sürgős megfordítása lehetne az egyik.

Ladányi András: Honfoglalás

Közismert, hogy a Kárpát-medence részei Magyarország határain túl is folytatódnak: a nyugati medencerész Szlovéniában, Ausztriában és Szlovákiában, a központi medencerész Horvátországban, Szerbiában, Romániában és Ukrajnában.

Friss Róbert: Ki védi meg az országot?

A történelmi tapasztalat mindenesetre óvatosságra int. Az el nem kötelezettek mozgalma már elenyészett, a politikai semlegességnek pedig ma semmi értelme. Hiányzik ugyanis mögüle a létét megteremtő nemzetközi garancia biztosítéka...

Dévényi István: Orbán Viktor a világháború küszöbén

De ha már: mégis, mi lehet a mostaninál magasabb szintű orosz katonai agresszió, ami eddig ott lapult annak a Putyinnak a zsebében, aki villámgyors különleges hadműveletet ígért, ennek ellenére ezer napja mészárolja az ukránokat és mészároltatja sajátjait?