VÉLEM ÉN

Egy ország vezetője nem beszélhet ilyen hangnemben más országokról, nemzetekről, főképp akkor nem, ha hosszú évek óta azt tűzte politikai zászlajára, hogy „Tiszteletet Magyarországnak! Tiszteletet a magyaroknak!”. A Karmelitában úgy tűnik, ezt nem tudják...

2025-ben még mindig ott tartunk: "a fiúk/férfiak nem sírnak". Elnézve a kormány vezetőit, nagy valószínűséggel őket is erre nevelték, amiért együtt is éreznék velük, ha ez nem toxikus maszkulinitásban és empátiahiányban mutatkozna meg.

Magyar Péterék pereltek is. Elsőfokú ítélet hétfőn született az ügyben, ez kimondja, hogy az Index cikke vélemény csupán, hiszen a szóban forgó írás „nem tényként közölte a párt tervezetét, hanem egy lehetséges forgatókönyvként mutatta be”.

Nem programok, nem politikai álláspontok, még csak nem is identitások versenyeztek egymással, hanem a magát morálisan felsőbbrendűnek tartó küzdött a morálisan megsemmisült ellen. Ma megint ezt látjuk. Az erkölcsi-etikai gátakat ez teljes mértékben lerombolja.

Kompromisszumkészség hiányában az elképzelés, kreativitás nélküli kormányfő szinte minden területen nagymértékben az egyszerű költségcsökkentésre koncentrál, figyelmen kívül hagyva a szociális meggondolásokat, valamint a fejlesztés indukálását.

Mi, állampolgárok választjuk meg azokat, akik azonnali fizetés- és nyugdíjemelést, 35 ezer eurós lakást, de legfőképp a gyűlölt ellenség, vélt vagy valós politikai ellenfelek legyőzését ígérik, miközben hergelnek ellenük. A gyeptéglázó politikusok a mi igényeinket elégítik ki.

Bámulatosan tudott németül, szenvedélyes műfordító volt, versek százat ültette át magyarra. Bármilyen szerénytelennek hangzik, sokszor elégedetlen volt Tóth Árpád, Babits fordításaival, ezért látott neki Heine, Rilke, Trakl, Morgenstern és Celan verseinek.

Zsolti bácsi története valójában akkor kezdődött, amikor Magyarországon létrejött egy kormányzás helyett kizárólag folyamatos szavazatmaximalizálással foglalkozó rendszer, a NER, amely a vezetői posztokat jobbára lojális hülyékkel töltötte fel.

Olvastam valaha egy Jung-tanítványnál, hogy ha éppen nincs ötleted, ne aggódj: pont akkor rendeződnek el a lelki dolgaid, mint egy pályaudvaron. Ebben bízom én is, legtöbbször be is vált, megélni mégsem könnyebb egyik alkalommal sem.

Kérdés, hogy ott valóban a magyar lakosság volt-e többségben. Ukrajnát azonban megtámadták. Ha egyetlen négyzetcentimétert is odaad, ez jelzés arra, hogy erőszakkal mindent lehet, csak támadni kell. Undorító egy mondat volt.