VÉLEM ÉN

Székelyföldön házhoz jönnek a voksért, addig mondjuk egy Denverben élő magyar állampolgár 1600 kilométert utazhat Chicagóba, hogy szavazhasson. Miért? A választási adatokból ismert, hogy a határon túli levélszavazók döntő többsége a Fideszt támogatja...

Míg egyes országokban súlyos pénzbüntetés (Lengyelország), sőt, akár börtönbüntetés (Dél-Korea) járna azért, ha a mesterséges intelligenciát választási kampányban mások lejáratására használnák fel, nálunk ez a mindennapok elmaradhatatlan részévé vált.

Elsőként leállították a dízelgázolaj szállítását, erről azonban kiderült, hogy egyrészt nem okoz súlyos problémát Ukrajnának, ráadásul a magyar közvetítő cégek elesnek egy jó üzlettől, amit majd mások sietnek átvenni tőlük (nem humanitárius alapon, hanem piaci áron).

Beszámol kivégzésekről, verésekről, zsidók és baloldaliak elleni akciókról. Mindez nem utólagos legendárium, hanem saját kézírás. És nem kívülálló: 1919. november 16-án Horthy Miklós oldalán vonul be Budapestre. A rendszer terrorral alapítja meg önmagát.

Magyar csak a Fidesz hivatalosan vallott lényegétől való elhajlást kritizálta, a korrupciót, a rossz kormányzást. Nem kérdőjelezte meg a Fidesz ideológiáját, dogmáit, világnézetét, azt a szélsőjobboldali „magot”, amelyből az Orbán-rendszer és a NER kinőtt.

Nálunk semmi sem az, aminek látszik. Ha például mégis sikerülne a választási kampány alatt idecsábítani Trumpot – amiért vezérünk talán a fél karját sem sajnálná –, az persze nem beavatkozás lenne, hanem a spontán baráti lelkesedés felemelő megnyilvánulása.

Lehet, hogy ez a nap idén még nem az egységről fog szólni, és a közös ünneplés helyett a párhuzamos szólamok uralják majd az utcákat. De a karaktergyilkos kampányok, a hazug óriásplakátok, a híreket hamisító állami média szürke tele után talán kitavaszodhat.

Nagyapám hivatalnok lett, de jogász soha. Későbbi feleségét, egy fiumei vámtiszt lányát egy alföldi kisvárosban ismerte meg. Soha nem találkoznak, ha nincs Trianon. Hátat fordított szülővárosának, megfogadta, hogy nem teszi be a lábát Romániába.

Az ukrán háborúnak nem látni a végét, az irtózatos veszteségek egyik felet sem látszanak megtörni; az egyetlen jó hír, hogy négy év alatt nem lépett túl a regionális háború keretein. Nem kopogtat az ajtón a harmadik világháború, hiába sokkol ezzel a propaganda.

Igaz viszont, hogy ez is úgy lehet, mint minden művészetben: ami egyszer jó, az jó, nem számít, mikor írták-festették-szoborták. A színház jóval környezethez kötöttebb, mint a film, de egy jó színész az mégiscsak jó színész, most és mindörökké. És ha jó, akkor nincs jobb...