Friss Róbert: Ki akar itt háborút?

Most, amikor – Trump meg a grönlandi rémálmai miatt – döcög a NATO, s nincs Európában számottevő erő, amely szavatolni tudná a mi szuverenitásunkat, most érzékelhető csak, mennyire szükségünk lenne Európára, a biztonságot szavatoló közösségre.

Váncsa István: Tök a tromf

Amikor ezt a szöveget továbbadjuk, New Yorkban reggel hét óra van, Los Angelesben hajnali négy, de az amerikai elnökválasztásnak, amely elvileg tegnap zajlott, eredménye még nincs, és jó darabig nem is lesz. Majd a hónap vége felé talán, formálisan pedig vízkeresztkor.

Rónay Tamás: Lengyel kolónia

Teljesen mindegy, hogy ezek a politikusok megszegték a törvényeket, leépítették a demokratikus rendszert, bűncselekményeket követtek el, ha eljárás fenyegeti őket, kormányunk tárt karokkal várja őket, a Fidesz nem hagyja őket az út szélén.

Balassa Tamás: Rosszhiszem

Abban tudunk maradéktalanul egyetérteni, hogy az öngól is gól. A roppant kínos fajtából. Máskülönben: ha a Fidesznek annyi az üzenete, hogy ő egy biztos választás, amiről még a tömegek nem értesültek, akkor ez szerény győzelmi esélyekkel kecsegtet.

Ficsor Benedek: Biztos a választás

Világosban sokkal szomorúbb lenne végignézni, hogy annyi szív hiába onta vért. A nagy világon épp itt ne lenne számunkra hely? Megfogyva bár, és összetörve, de rendületlenül ikszelhetünk. Hiszen a „demokrácia egyik alappillére a szabad választás joga”...

Bártfai Gergely: Mexikó Rózsája

A gyarló betyár meghalt, legendája megszületett. Holttestének fotóját képeslapon árulták, sírját felforgatták, a koponyáját ellopták. Elásott kincseit mindmáig keresik. A hatalom nem bírta elfojtani a spontán népi kultuszt, ezért hát államosította.