Így fest Gyurcsány gonosz tökfeje

Hogy este is biztonságban tudják az őrizetben lévő királyt, alaposan megvilágították a tornyot. Erre a célra pedig töklámpásokat használtak. Innen ered az a mondás is, miszerint "fénylik, mint a Salamon töke".

Papp Sándor Zsigmond: Maga is elkapta a hülyeséget?

Mennyivel izgalmasabb az a teória, hogy az oltástól állatokká változunk, Isten elfordul tőlünk, mert beleütöttük az orrunkat az ő dolgába, vagy a belénk ültetett chipek révén gombnyomásra irányíthatóvá válik az emberiség.

Zöldi László: Gyurcsány lesz-e nálunk First Lady?

a lady eredeti jelentését (asszony, hölgy, úrnő) az első jelzővel együtt már nem is tüntetik föl a lexikonok. A first ladyt csak intézményi értelemben emlegetik. Az amerikai elnök feleségét jelenti, akinek külön hivatala van a Fehér Házban.

Balogh S. Éva: Gondolatok a populizmusról és Orbán Viktorról

A könyv 1923-as megjelenésekor szenzáció volt, és tucatnyi nyelvre lefordították. Kosztolányi Dezső, a kiváló költő és író, aki, mint akkoriban sokan mások, Mussolini rajongója volt, lefordította. A könyv rosszul van megírva, de nem nélkülözi az elrettentő példákat

Laczik Zoltán: Bajom van a Kétfarkú Kutyákkal

Tehát, kétfarkú barátaim, végtelen szomorúsággal és sajnálattal azt kell nektek mondanom, hogy ha megmaradtok a nevető kívülálló illúziójában, azzal itt és most romboltok; romboljátok hazánk demokratikus megújításának esélyét.

Földes Péter: Kenyér

Okos fiú vagy, Árpád. Majd indítunk egy nemzeti konzultációt, hogy az emberek ne a szemüknek higgyenek, hanem nekünk. Meg az is benne lesz, hogy Soros áll a 400 forintos kenyérár mögött. Így akarja ránk erőltetni az akaratát.

Lendvai Ildikó: Agglegények lettünk

De agglegényeink kezdenek kifutni a korból. Vonzerejük sem a régi, a vagyon is fogyogat. Egyre rosszabb társaságból válogathatnak. Még a végén itt maradnak a nyakunkon, ahogy mondják, a „mamahotelben”. Eltarthatjuk őket, mindörökké.   

Újlaki István: Szavak inflációja

A XX. században minden inflálódni kezdett, a fogalmak is. Robert Musil regényében szerepel a zseni, zseniális szavak értékvesztése. A korábban Einstennek vagy Mozartnak kijáró fogalmat „ma már” egy versenyló is megkaphatja.

Bolgár György: Az ismételgetések hete

Szlovénia fele annyiért vásárolt gépeket, de ezeket is annyira túlárazottnak tartották, hogy két miniszter lemondott a kirobbant botrány miatt. Németország pedig kétszer annyi lélegeztetőt szerzett be, mint mi, és kevesebbet fizetett értük.